Marissa Meyer: Cinder

Fülszöveg: Százhuszonhat ​évvel a negyedik világháború után emberek és kiborgok népesítik be Új Peking utcáit. A népességet halálos járvány tizedeli. Az űrből kegyetlen holdlakók figyelnek és várnak a megfelelő alkalomra… Senki sem sejti, hogy a Föld sorsa egyetlen lány kezében van…
Cindert, a tizenhat éves kiborgot a társadalom nagy része technológiai tévedésnek tartja, mostohaanyja pedig ki nem állhatja. De a kiborglétnek is megvannak a maga előnyei: Cinder szinte mindent meg tud javítani (robotokat, lebegőket, sőt még a saját meghibásodott alkatrészeit is), ezért Új Peking legjobb műszerészének tartják. E hírnevének köszönheti azt is, hogy Kai herceg személyesen keresi fel, hogy hozza helyre meghibásodott androidját. A megbízás „nemzetbiztonsági ügy”.
Vajon tényleg Cinder kezében van a Föld jövőjének kulcsa? Vagy a holdbéli királynőnek sikerül varázserejével és más fondorlatokkal meghódítania Kai herceget és vele az egész világot? A Holdbéli krónikák első könyve Hamupipőke klasszikus meséjét kombinálja a Terminátor és a Star Wars elemeivel. Az eredmény egy fantasztikus, magával ragadó történet.

Ismét egy lelkendezős bejegyzés olvasható, hiszen az általam olyannyira kedvelt mesefeldolgozások egyikéről van szó. Sokáig azonban azt sem tudtam eldönteni, hogy el akarom-e olvasni egyáltalán a Cindert, hiszen hiába imádom a meseátiratokat, a fülszövegben említett Terminátor és Star Wars meglehetősen távol áll tőlem. Végül az győzött meg a könyv mellett, hogy sokan szeretik és a szobatársam megvette németül, így ha már ilyen elérhető közelségbe került, gondoltam, miért ne olvassam el. És milyen jól tettem, ugyanis egy csodás élménytől fosztottam volna meg magam, ha nem ismerkedem meg a történettel.

A történet Hamupipőke meséjére épül, hiszen adva van nekünk Cinder, a kiborglány, aki a mostohaanyjával és két mostohatestvérével él és a piacon műszerészként dolgozik. A történet elején azonnal betoppan a standjára Kai herceg, aki egy android megjavításával bízza meg. És ennek kapcsán jön be a történetbe az az elem, ami kiemelte sok másik Hamupipőke-történet közül: Cinder és a herceg alaposan megismerik egymást, eltűnt a meséből ismert "szerelem-első-látásra-de-nem-emlékszem-a-lány-arcára" elem és egy hihetetlenül aranyos és bájos történetet kaptunk. Mindezt megbonyolította az Új Pekingben terjedő pestisjárvány (amit németül valami oknál fogva kék pestisnek fordítottak) és az a bizonyos nemzetbiztonsági ügy, aminek a herceg androidjához van köze, az eredmény pedig egy fordulatos disztópia lett, amit öröm volt olvasni.

a lengyel borító szerintem csodaszép lett

A szereplők nagyon jól kidolgozottak, Cindert pedig különösen megkedveltem. Kemény lány volt, aki az eszét is tudta használni és szerencsére a YA-könyvekben természetesnek számító identitásválság sem egy szerelmi háromszög feletti drámázásban nyilvánult meg. Kai herceget nem nevezném különleges karakternek, hasonlított rengeteg más férfi főhősre, de ettől függetlenül nem volt vele semmi bajom. A többi szereplővel is minden rendben volt, talán az volt egy kissé furcsa, hogy miközben magyarul utánaolvastam a történetnek, észrevettem, hogy a holdbéli népet Holdlakóknak fordították. Nem is tudom, ehhez a névhez én nem valami fenyegetőt társítok, hanem valamilyen aranyos kis holdbéli lényeket...

Nem is tudok mást mondani, csak azt ismételgetni, hogy fantasztikus könyv volt, nekem nagyon tetszett. Remek volt és bár a csavarként szolgáló elemre a könyv közepén rájöttem, így is remekül szórakoztam. Sajnos magyarul csak két része jelent meg (én németül tervezem befejezni a sorozatot), de így is ajánlom a meseátiratok kedvelőinek. Számomra szerelem lett azonnal a sorozat.

Marina Fiorato: A velencei szerződés

Fülszöveg: Vajon milyen súlyos titkok rejlenek Velence szívében?

Konstantinápoly
Feyra igazán szerencsésnek mondhatja magát: fiatal lány létére ő a szultána legfőbb bizalmasa, és egyben a hárem orvosa. Nur Banu szultána megdöbbentő titkokat oszt meg vele, majd utolsó kívánságával arra kéri, hogy utazzon el Velencébe. A lánynak egyébként is menekülnie kell, mivel a szultán az ágyasának szemelte ki. Titokban eljut Velencébe, ahol nem számíthat másra, csak egy négylovas gyűrűre, és az orvosi ismereteire…
Velence
Miután a legnevesebb orvosok babonákkal próbálják gyógyítani a városra lesújtó pestist, a helyiek egyedül a hit erejében bízhatnak. A dózse egy áldozati templom felépítésével bízza meg a neves építészt, Palladiót; Annibale Cason, a fiatal orvos pedig önhatalmúlag kórházszigetet létesít a betegek számára. Mindkét férfi a muzulmán hitet és keleti orvoslást gyakorló fiatal lány, Feyra személyében kap segítséget, és mire a két kultúra megtanulja tisztelni egymást, a csoda is megérkezik.
A valós történelmi események alapján írt regényben a lenyűgöző 16. századi Velence és Isztambul magával ragadó világa tárul elénk.

Marina Fiorato első találkozásunkkor azonnal belopta magát a szívembe és ez az állapot azóta is tart. A könyvei kellőképpen izgalmasak, tele vannak váratlan fordulatokkal és garantálják azt a könnyed kikapcsolódást, amire egy fárasztó időszakban szükségem van. Ennek ellenére be kell vallanom, hogy egy picikét tartottam A velencei szerződéstől, hiszen elképzelésem sem volt arról, hogy az írónőnek hogy sikerül majd összehoznia a török és a velencei kultúrát úgy, hogy ne egy nevetséges történet kerekedjen ki belőle. Nos, az aggodalmaim teljesen feleslegesek voltak, hiszen Marina Fiorato ismét megmutatta, mire képes és sikerült úgy megírnia a könyvet, hogy nyugodtan hátradőlhettem és élvezhettem.

A történet elején azonnal megismerkedhettünk Feyrával és a konstantinápolyi életével, pontosabban azokba az eseményekbe pillanthattunk bele, amik teljesen felforgatták azt. A történet azonnal egy drámai pillanattal indít, így az olvasót azonnal magába szippantja a könyv. A szultána története Feyrát is az események középpontjába löki, majd a lány hamarosan eljut Velencébe, ahol időközben kitör a pestisjárvány, Feyra pedig egyszerre próbálja teljesíteni a szultána utolsó kérését, segíteni a pestis terjedését és túlélni a korabeli Velencében.

Mint már korábban is említettem, a könyv kellőképpen izgalmas volt, hiszen majdnem minden fejezetre jutott valami rejtély, bonyodalom vagy megoldásra váró probléma. Mindemellett annyira magával ragadó a könyv, hogy az olvasó is ott érezheti magát Konstantinápolyban, a pestis sújtotta Velencében vagy Annibale szigeten fekvő kórházában. A történetvezetés szintén fantasztikus volt, a végére minden elem a helyére került, az összes szereplő sorsát elrendezte az írónő és nem maradt egyetlen nyitott kérdés sem. Persze a könyv bővelkedett azokban a váratlan fordulatokban, amik megkönnyítették a történet előrehaladtát, néhol már-már hihetetlen módon, de ezt már korábban is megszokhattuk Marina Fiorato könyveivel kapcsolatban.

Feyra igazán szerethető főszereplő volt, okos, talpraesett lány, aki hamar az olvasó szívéhez nő. Ez az egyik, amit annyira szeretek az írónő regényeiben, hogy mindig képes olyan főszereplőt alkotni, akit könnyű szeretni és erre okunk is akad bőven. A másik főbb szereplővé a fiatal orvos, Annibale válik, aki bár eleinte egy kissé furcsa volt, szintén hamar belopja magát az olvasó szívébe. A többi szereplő iránt pedig szintén lehetetlen közömbösnek maradni, mindegyiküket lehet valamiért szeretni vagy éppen utálni. És bár a történet néhol egészen meseszerűvé válik, engem ez egyáltalán nem zavart és teljesen elvarázsolt a könyv. Mindenkinek ajánlom, akinek egy kicsit is felkeltette az érdeklődését, Marina Fiorato rajongóinak pedig egyenesen kötelező.

Kate Furnivall: Szentpétervár ékköve

Fülszöveg: Az arisztokrata származású Valentina Ivanova II. Miklós cár pénzügyminiszterének lánya, s most szembesülnie kell az omladozó cárizmus minden szörnyű következményével. Úgy érzi, meg kell keresnie útját az életben. Közben folyamatosan harcban áll családjával, mivel nem akar fejet hajtani apja akarata előtt, hogy egy előre elrendezett szeretetlen házasságra lépjen a fiatal és tehetős orosz gróffal.
Az erős akaratú, lázadó Valentina beleszeret Jens Friisbe, az egyenes jellemű és szenvedélyes dán mérnökbe. Mindent elsöprő szerelmük örökre összeköti az életüket.
Mindeközben Szentpétervárott folyamatosak a zavargások. A fényűző nemesség és a munkásosztály között egyre nagyobb a szakadék. A cár és a Duma “egymás torkának esnek”, s az elegáns, pazar cári udvarnak meg vannak számlálva a napjai…

Te jóságos ég, nem is tudom, hol kezdjem a mondandómat. Talán azzal, hogy a könyv csodaszép borítója levett a lábamról és már évek óta motoszkált a fejemben a gondolat, hogy el kellene olvasni a Szentpétervár ékkövét. Nos, ez a napokban meg is történt és bár az olvasást nehéz lenne pozitív eseményként elkönyvelni, az biztos, hogy meghatározó volt. Azt például teljes bizonysággal merem állítani, hogy Kate Furnivall remekműve fel fog még bukkanni a blogon az éves zárás során...az év legrosszabb könyve kategóriában...Mielőtt a tényleges értékelésbe belevágnék, szeretnék mindenkit figyelmeztetni, hogy csak saját felelősségre olvasson tovább, ugyanis a továbbiakban erőteljes negatív kritika fogalmazódik meg és sok minden kiderül a cselekmény részleteiből is!

Először is, azt el kell mondanom, hogy a fülszöveg rettentően félrevezető, hiszen egy történelmi regényt sejtet, azonban erről szó sincs, a történelem csak szép díszletként szolgál és valójában olyan volt, mintha egy Romana-füzetet olvasnék. A szereplők, a cselekmény, minden egyes helyzet, amit a szerző felvázolt a könyvben csak megerősítették ezt az érzést és időnként az események annyira rózsaszínűre sikeredtek, hogy már a szivárványon ugrándozó unikornisok felbukkanásán sem lepődtem volna meg. A vége annyira cukormázas és életszerűtlen lett, hogy hangosan kezdtem nevetni rajta.

Az eredeti borító

A cselekményt rengeteg hihetetlen és nevetséges esemény hajtja előre. A főszereplő Valentina, II. Miklós cár egyik miniszterének a lánya majdnem olyan szabad életet él, mint egy XXI. századi lány. Gardedám nélkül járja a várost, kettesben marad különböző férfiakkal, amikor kedve szottyan rá, ápolónőnek áll, házasság előtt szexel és esik teherbe, szabadidejében pedig a nyomortelepre is elmegy, hogy kitakarítson annál a nőnél, aki egyszer segített rajta, én meg ezalatt csak a fejemet fogtam. Nem hinném, hogy az 1910-es években az úrilányokat ennyire szabadon eresztették és azt sem gondolnám, hogy egy bálokhoz szokott lány szívének legtitkosabb vágya az ápolónői hivatás volt.

A szereplők jelleme sokszor egyenesen nevetséges. A legtöbben csak úgy vannak, lógnak a levegőben, miközben minden Valentina és Jen körül forog, de róluk sem tudunk meg semmi különlegeset. Vannak, szeretik egymást, de azt sem tudjuk meg, hogy miért és hogyan szeretnek egymásba, hiába történik minden a szemünk előtt és arra sem derül fény, hogy miért kell nekik egymással lenniük. A többi szereplő sincs jobban felépítve, a legtöbbjük cselekvéseiben semmi logika sincs. Közülük is kiemelném Arkint, Valentina apjának a sofőrjét, aki egyenesen olyan volt, mintha meghasonlott volna önmagával. Bolsevik, a forradalom híve, legtitkosabb vágya, hogy megdöntse az elnyomói hatalmát, barátját is képes megölni azért, mert a titkosrendőrség erőszakosságának hatására képes volt kikotyogni néhány információt a mozgalmukról, közben pedig beleszeret a miniszter feleségébe, akivel hamar kialakul közöttük egy románc. Arkin ezek után elrabolja szerelmének mindkét lányát, az akciójával közvetve az egyik lány halálát okozza, azonban az asszonynak ezzel nincsen semmi problémája és a továbbiakban is szenvedélyesen és rendszeresen a férfi karjaiba  veti magát. Szerintem pedig Arkinnak fel kellett volna keresnie egy elmeorvost, akinek a segítségével eldönthette volna, hogy forradalmár vagy a miniszter feleségének a szeretője akar lenni vagy legalábbis bezárhatták volna az elmegyógyintézetbe és mindenki sokkal boldogabb lett volna. 

Ráadásul nem csak a cselekmény és a szereplők miatt jelentett pokoli tortúrát a könyv elolvasása, a stílussal is akadtak problémák. Elsősorban azt találtam zavarónak, hogy a szereplők szóhasználata nem illeszkedett a korhoz, például az egyik Ivanova-lány egyszer azt mondta valamire, hogy "Ez nem fair". Nos, nem hiszem, hogy akkoriban így beszéltek és azért az ilyen apróságokra igazán oda lehetett volna figyelni. A másik, roppant zavaró tényezőt az apai nevek használatának teljes hiánya jelentette, amikor az orosz kultúra szerves részét képezik ezek a megszólítási formák. Egyszer találkoztam olyan esettel a Szentpétervár ékkövében, hogy az apai név szerepelt volna, de akkor is majd kisütötte a szememet a Miklós Alekszandrovics Romanov. Könyörgöm, szegény miért nem maradhatott Nyikolaj Alekszandrovics? Ráadásul szegény embernek a rangja körül is sokszor zavarok támadtak, hiszen az egyik oldalon cárnak, a másikon császárnak titulálták. A felesége rangja ugyanez volt, csak pepitában, hiszen a cárné és a császárné titulusokon kívül felbukkant a cárina megnevezés is. Én eddig abban a hitben éltem, hogy a cárina szó nem létezik magyarul, de miután rákerestem, megtudtam, hogy a Székely-magyar szótár szerint a mező bekerített részét nevezzük így (forrás elérhető ide kattintva). Nos, gondolom, a fordító nem erre akart utalni...A másik fájó pont pedig az volt, hogy nagyon szeretett volna a szerző orosz szavakat használni, de ezek jó része hibásan szerepelt a könyvben. Nem tudom, hogy ez az írónő vagy a fordító hibája-e, de gondolom a bekezdésből már látszik, hogy egyikük sem végzett éppen tökéletes munkát. 

 

Összességében senkinek sem tudom ajánlani a könyvet. Szenvedés az olvasása, egyáltalán nem éri meg a ráfordított időt és energiát, hacsak valakinek nem az a célja, hogy a fejét verje a falba a könyvben olvasható sok butaságtól. 

Liza, a rókatündér

Őszintén szólva féltem megnézni a filmet. Érdekesnek tűnt, a legtöbben jó véleménnyel vannak róla, de annyi rossz tapasztalatom volt már magyar filmekkel, hogy azonnal beindult a vészjelző. Tartottam tőle, hogy ismét egy hatalmas csalódásban lenne részem. Szerencsére kiderült, hogy kár volt ennyire ódzkodnom ettől a filmtől, a Liza, a rókatündér bebizonyította, hogy vannak még jó magyar filmek.

A film elején adott Liza, a tipikus szürke kisegér, aki a japán nagykövet feleségét ápolja. Így ismerkedik meg közelebbről a japán kultúrával és így szegődik társául Tomy Tani, egy halott japán énekes szelleme.  Liza egyik fő célja az, hogy rátaláljon a szerelemre, azonban Tomy Tani féltékenységből sorra öli meg a lány udvarlóit. Ezek után Liza arra a következtetésre jut, hogy ő egy elátkozott rókatündér, akinek az átkát csak az igaz szerelme tudja megtörni.

Összességében maga a film meglehetősen szürreális élményt nyújtott, de egy nagyon szerethető alkotásról van szó. Liza kedvesen bugyuta és esetlen főszereplő, Tomy Tani sokszor felcsendülő slágere pedig remek hangulatot kölcsönzött az egyes jeleneteknek, még a sokadik alkalommal sem zavart. Zoltán zászlós figuráját nagyon eltalálták, az ezredesnek pedig mindössze csak egyetlen poén jutott a filmben, de azon minden esetben jól szórakoztam. A színészek egytől egyig remekül hozták a karaktereiket.

A történetvezetés is remekül megállta a helyét. Igaz, egy idő után előre lehetett sejteni a végkifejletet, de ettől függetlenül engem lekötött a film. Amit negatívumként tudok megemlíteni, azok Liza kétségbeesett pasifogó kísérletei. Értem én, hogy erre a témára könnyű történetet felépíteni, de nem tudom megérteni, hogy miért kell mindig azt sulykolni az emberek fejébe, hogy baj, ha egy nő egyedül van. A másik, ami zavart, hogy szerintem a szexjelenetek indokolatlanul kaptak helyet a filmben, nem voltak fontosak a cselekmény szempontjából, nem vitték el semmilyen irányba. Engem a film sodrásából is kizökkentett, amikor teljesen váratlanul a jelenetváltás után szex következett. Ami pedig óriási pozitívum, az a japán mitológiai elemek átemelése a magyar környezetbe. Bátor húzás volt és a két kultúra keveredése is remekül alakult. Leginkább egy érdekes, aranyos és meseszerű történetként tudnám jellemezni.

Összességében nekem tetszett  ez a film. Nem biztos, hogy mindenkinek bejönne, hiszen mint írtam, meglehetősen szürreális alkotásról van szó, amit valljuk be, nem mindenki tud könnyen megemészteni. Azonban akinek tetszik az alapkoncepció és be meri vállalni a filmet, annak egy próbát mindenképp megér.

Mikszáth Kálmán: A Noszty fiú esete Tóth Marival

Mikszáth ritka kivételt képez az iskolai tananyagban szereplő írók között, ugyanis ő azon kevesek közé tartozik, akiktől nem kapok hidegrázást. Ez volt az oka annak, hogy amikor olvasnivaló nélkül indultam el az egyetemre és másfél órás várakozás állt előttem, a hungarológia könyvtárában kötöttem ki. Abban biztos voltam, hogy Mikszáthot szeretnék olvasni, azt azonban nem tudtam, hogy mit. Azért A Noszty fiú esetére esett a választásom, mert ez volt az első cím, ami eszembe jutott és régóta érdekelt a történet is.

A könyv elején azonnal megismerkedünk Noszty Ferivel, aki Velkovics Rozáliának udvarol, közben pedig halmozza az adósságokat. Emiatt váltóhamisításba keveredik, ami miatt elhagyja a várost és hamarosan gazdag menyasszony után néz. Ekkor hívják fel a figyelmét Tóth Marira, azonban a lány minden kérőjében hozományvadászt lát, így Noszty családja szövevényes terveket sző a lány behálózására, Mikszáth pedig a rá jellemző fordulatokkal alakítja a két fiatal sorsát. A szerzőtől megszokott csavarok tarkítják a könyvet, a történetszálak összefonódnak, a végén pedig mindenkit utolér a jól megérdemelt sorsa.

Bevallom őszintén, az elején egy kicsit megszenvedtem az olvasással. Voltak részek, amik nagyon érdekeltek, azonban voltak olyanok is, amik egyáltalán nem tudtak lekötni. Szerencsére később sikerült átlendülnöm ezen a  kényelmetlen érzésen, de eleinte egy kicsit aggódtam, hogy mégsem volt jó választás a könyv.

Mikszáth a tőle megszokott stílust használja mindvégig. Nincs rá jobb szó, egyszerűen imádtam az elbeszélésmódot, aminek a segítségével a szerző bátran figurázta ki a regényalakjait és a korabeli politikát is. Már a hangnemen és az írásmódon is remekül szórakoztam, különösen, hogy meglehetősen régen olvastam Mikszáthot és így arra sem emlékeztem, hogy milyen ironikusan tálalja egy-egy gondolatát. A történet elején azonnal segített a stílusra való ráhangolódásban a Kopereczkykről szóló anekdota, ami pontosan olyan bolondos történet volt, mint amit Mikszáthtól megszokhattunk.

A szereplők egytől egyig hús-vér emberek voltak, teli különféle emberi hibákkal. Olvasás közben sokszor azt sem igazán tudtam eldönteni, hogy kivel hányadán állok. A hozományvadász Feri egyszer-kétszer már-már engem is átejtett, Kopereczky báró rengeteg mókás percet idézett elő. A többi szereplő is hozzájuk hasonlóan egyedi, nekem pedig csak egyetlen problémám akadt . A befejezés során nagyon hiányoltam azt, hogy Marira hogyan hatottak az események és ő mit gondolt a történtekről. 

Összességében a néhol unalmas percek ellenére is tetszett A Noszty fiú esete Tóth Marival. Jól szórakoztam olvasás közben, a történet jó kikapcsolódásnak bizonyult, én pedig ismét megbizonyosodhattam arról, hogy Mikszáthot mindig megéri olvasni. Aki szereti a műveit, azoknak mindenképpen ajánlom ezt a könyvet is.

Nicolas Barreau: A világ végén megtalálsz

Fülszöveg: A nő mosolya és az Álmaim asszonya után A világ végén megtalálsz a szerző harmadik, magyarul megjelenő könyve.
Egy fiatal galériatulajdonos egy nap szerelmes levelet kap egy titokzatos hölgytől, aki Principessa néven írja alá a leveleit. Ki lehet ő?
Habkönnyű szerelmi történet a szerző kedvenc színhelyén, Párizsban.

Nagyon vártam Nicolas Barreau-nak ezt a könyvét is, hiszen már az előzőekkel levett a lábamról. Mindig jól szórakozom, amikor tőle olvasok, így egy percig sem volt kérdés, hogy előbb-utóbb sort kerítek erre a regényre is.

A világ végén megtalálsz a szerző korábbi műveinek jól bevált receptjét követi. Adott egy szórakozott, könnyen szerethető főhős, aki a szerelmi élete kapcsán valamilyen bonyodalomba keveredik, amiből egy őrült történet kerekedik ki. Közben persze Párizs utcáit is bejárjuk és azt várjuk, hősünk élete hogyan áll helyre ismét. Jelen esetben a főszereplő Jean-Luc, akinek a mindennapjait a titokzatos Principessa levelei forgatják fel.

Őszintén szólva, remekül szórakoztam Jean-Luc esetlen próbálkozásain és nyakatekert ötletein, hogy a levélíró személyét kiderítse. Sajnos még az olvasás kezdetekor hátralapoztam és ezzel lelőttem a poént, de talán ennek köszönhetően nevettem olyan jókat Jean-Luc melléfogásain. A levelek tizennyolcadik századi stílusa különösen tetszett, mókás volt elképzelni, hogy ilyen írásmódot használnak a szerelmes levélváltások során. Az irományok fantáziadúsak és humorosak voltak, a stílusuk pedig egyenesen sziporkázott. Bár a végkifejlet nem lepett meg, az olvasást nagyon élveztem, könnyed kikapcsolódást nyújtott a könyv. Nicolas Barreau remekül ért ahhoz, hogy egy történettel hogyan szerezzen üde perceket az olvasóknak. 

Nem is tudom, mit írhatnék még erről a regényről. A szerző rajongóinak biztosan nem fog csalódást okozni a könyv, hiszen A világ végén megtalálsz pontosan azt a fajta élményt nyújtja, amit Nicolas Barreau-tól megszokhattunk. 

Renée Ahdieh: The Rose and The Dagger

Fülszöveg: A háború szélén álló országban Sahrazád elszakadt szeretett férjétől, Kálidtól, Koraszán kalifájától. Korábban szörnyetegnek tartotta Kálidot, könyörtelen feleséggyilkosnak és mérhetetlen fájdalom okozójának, de miután felfedezte a titkait, egy különleges férfira és megcáfolhatatlan szerelemre talált, azonban egy átok még mindig elválasztja őket.

A sorozat befejező részében Sahrazádnak mindent kockára kell tennie ahhoz, hogy visszatérhessen a szerelméhez. Sahrazád most ismét egyesült a családjával, akik a sivatagban találtak menedéket, ahol halálos erők szerveződnek Kálid ellen. Erők, amelyeknek az a céljuk, hogy lerombolják a kalifa birodalmát és Sahrazád gyerekkori szerelmének vezetésével szerveződnek. Miután a szerettei iránti hűség csapdába ejti, a lánynak cselekednie kell. A benne éppen csak éledező mágiát felhasználva önállósítja magát, hogy véget vessen a szörnyű átoknak és a készülő háborúnak egyszer és mindenkorra, azonban ahhoz, hogy ez sikerüljön, a saját ellenségei elől is el kell menekülnie.
(Csak hogy tisztázzuk, a fülszöveg saját fordítás. )

  

Amikor befejeztem a The Wrath and The Dawn olvasását, annyira magával ragadott Kálid és Sahrazád története, hogy azonnal belekezdtem a folytatásba, azonban sajnálatos módon ez a rész már nem volt olyan élvezetes, mint az előző. Hiába érdekelt még mindig a történet, Kálid és Sahrazád hiába alkottak még mindig fantasztikus párost, azt éreztem, hogy a The Rose and The Dagger nem tudja megütni azt a szintet, mint az első rész. Kissé lassan haladt előre a cselekmény, ráadásul a szerelmi háromszög és a hozzá járuló szenvedés is előtérbe került, Tárik pedig rengeteget szerepelt, ami sok hosszadalmas szerelmi vergődést eredményezett. 

A következő problémát a szereplőgárda jelentette. Korábban megismert szereplők annyira a háttérbe szorultak, hogy már-már a létezésükről is megfeledkeztem és újak vették át a helyüket. Annak persze örültem, hogy Sahrazád húgát jobban megismerhettük, de a régi szereplőket nagyon hiányoltam. Valami oknál fogva a történetvezetéssel sem tudtam kibékülve. Ennek egyik oka az volt, hogy a már említett szerelmi háromszögnek túlságosan sok helyet szentelt a szerző, ez pedig pokollá tette néhány fejezet olvasását. Emellett olyan érzésem is volt, hogy az írónő túl sok szálat próbált belepasszírozni a könyvbe, emiatt pedig néhány kibontatlan maradt, ez az elnagyoltság pedig olyan hibákat eredményezett, hogy egyes konfliktusokon túlságosan hamar túltették magukat a szereplők, néhány probléma pedig szinte varázsütésre oldódott meg. Az utolsó fejezet és az epilógus között pedig hatalmas volt az űr, túl nagyot ugrottunk az időben, így mondhatni a lezárás is hiányos lett egy kissé. 

Összességében úgy tudnám jellemezni, hogy egy kissé összecsapott volt a könyv. A történetvezetésben és a szereplők közti kapcsolatrendszerben is vannak hiányosságok, így az olvasás sem lett egy különleges élmény. Egyszeri alkalommal kikapcsolódásnak tökéletes volt, de semmi többet nem nyújtott.

Renée Ahdieh: The Wrath and the Dawn - A harag és a hajnal

Fülszöveg: A ​​véres kezű, ifjú uralkodó birodalmában minden hajnal szívszaggató bánattal köszönt egy újabb szerencsétlen családra. Kálid, Koraszán tizennyolc éves kalifája egy rémséges szörnyeteg. Minden éjszaka új feleséget vesz magához, amint azonban felvirrad a reggel, nyakára kötött selyemzsinórral kioltják a fiatal lány életét. Amikor a tizenhat esztendős Sahrazád legkedvesebb barátja is Kálid áldozatául esik, a lány kegyetlen bosszút esküszik, és önként vállalja a következő menyasszony sanyarú sorsát. Sahrazád feltett szándéka, hogy életben marad, sőt egyszer és mindenkorra véget vet a kalifa rémuralmának.
Éjszakáról éjszakára sikerül bűvöletbe ejtenie Kálidot varázslatos történeteivel, s közben kiderül, hogy a férfi egészen más, mint amilyennek képzelte. A rettegett szörnyeteg valójában egy megkínzott szívű ifjú. Sahrazád beleszeret. Ráébred, hogy a látszat bizony gyakran csal a pompás márványpalotában. Elhatározza, hogy felderíti a sötét árnyak között rejlő titkokat, miközben mindvégig készen áll, érzelmei ellenére is, hogy kitöltse a bosszúját Kálidon a megannyi ellopott életért. Vajon győzedelmeskedhet szerelmük a mesékből és titkokból szőtt világban?

A Papírsárkányok befejezése után valami könnyed, szórakoztató olvasmányt kerestem, ami egy kis időre kikapcsolna és az olvasás befejeztével nem töri össze a szívemet. Gondoltam, egy romantikus YA tökéletesen megfelelne erre a célra, ebbe a könyvbe pedig néhány hete futottam bele, amikor a várható magyar megjelenések között nézelődtem. Az alaptörténet, ami Az Ezeregyéjszaka meséi című jól ismert mesegyűjtemény kerettörténetére épül, azonnal megvett magának, kíváncsi voltam, hogy a szerző mit fog kihozni ebből a történetből.

Azt rögtön le szeretném szögezni, hogy az eredeti művet nem olvastam, csak nagy vonalakban ismerem a történetet, így ahhoz nem is igazán tudok viszonyítani, de amikor belekezdtem a könyvbe, nagyon hamar belelendültem az olvasásba. Valójában azt vártam izgatottan, hogy miként térünk el az eredeti történettől, utána pedig az tartott lázban, hogy mikor derül fény Kálid titkára és mikor válik világossá, hogy miért kellett a lányoknak meghalniuk.

A könyvről ismét nem tudok egyértelműen nyilatkozni, vegyes érzéseim vannak vele kapcsolatban, tetszett is meg nem is. Szórakoztató, könnyed olvasmány volt, én pedig kétségkívül erre vágytam, ebben a tekintetben nem is igazán tudok belekötni. Azonban a könyv alkalmazta a YA-könyvekre jellemző tipikus kliséket, nevezetesen az idegesítő főhősnőt, a szerelmi háromszöget és a megtört lelkű fiút. Ezek az elemek olykor számomra tortúrává változtatják a könyv olvasását és jelen esetben is volt, hogy némelyik nagyon felidegesített.

Ezt az érzést leginkább ezt a főhősnőnk, Sahrazád tudta kiváltani belőlem. Nagyon zavart, hogy a drága leánykánk maga sem tudta eldönteni, hogy éppen mit is akart. Ugyan azzal a szándékkal érkezett a palotába, hogy bosszút áll Kálidon, de irreálisan korán ingott meg az elhatározásában és szeretett bele a kalifába. Ezek után jött az igazán kiborító dolog, mégpedig Sahrazád tipródása. Hol éppen nagyon szerelmes volt Kálidba, hol pedig azon sóhajtozott, hogy mit tegyen és mégis hogyan szerethetett bele a legjobb barátja gyilkosába, akin mégiscsak bosszút fog állni, majd a kis eszmefuttatás befejezése után ismét nagyon szerelmes volt Kálidba. A másik bosszantó dolog a lány elképesztően buta viselkedése volt. A könyv elején kegyetlen gyilkosnak látja Kálidot, ennek ellenére olyanokat tesz és mond a jelenlétében, amiből arra tudok következtetni, hogy Sahrazádnak néha leküzdhetetlen halálvágya volt. Ha a kalifa tényleg az a vérszomjas szörnyeteg lett volna, akinek mindenki tartotta, a lány valószínűleg nem érte volna meg a könyv végét. A szerelmi háromszögből szerencsére nagyon keveset láttunk, ugyanis Tárik, Sahrazád gyerekkori szerelme keveset szerepelt, így a szerző a hosszas szenvedéstől is megkímélt minket. Arra gondolom már mindenki rájött, hogy a titokzatos és rejtélyes, kedvességet eleinte hírből sem ismerő, legbelül pedig mégis emberi és esendő fiú szerepében Kálidot láthattuk.

Furcsa módon a három klisé közül csak az idegesítő hősnő zavart. A könyvben sem volt semmi különleges, ami kiemelte volna a hasonló történetek közül, de én jól elvoltam vele és tényleg érdekelt, hogy mi lesz a végkifejlet. A maga nemében, mint romantikus YA, tökéletesen megállta a helyét, ráadásul a szerelmi jelenetek gyönyörűen meg vannak írva. Töredelmesen be kell vallanom, néhol én is olvadoztam rajtuk, ami tényleg ritkaságszámba megy. Összességében tényleg egy aranyos történetről van szó, ami egyenesen olvastatja magát. A YA és a romantika kedvelőinek mindenképpen tudom ajánlani, illetve azoknak is, akik szeretik a klasszikusok átiratait. 

Még a végén annyit megjegyeznék, hogy én angolul olvastam a könyvet, a magyar fülszöveget viszont bemásoltam.  Az eredeti borítóba pedig hamar beleszerettem, szerintem nagyon szépre sikeredett, engem leginkább egy doboz bonbonra emlékeztet. A magyar borító sajnos sokkal kevésbé nyerte el a tetszésemet, hiába épül az eredetire.

Claude Anet: Mayerling

Fülszöveg: Ugyan mi köze lehetne Ferenc József császár egyszülött fiának, az Osztrák-Magyar Monarchia koronahercegének egy olyan leányhoz, akinek – bár a bécsi arisztokrácia köreihez tartozik – nemesi rangja nem elég magas ahhoz, hogy a Hofburgban fogadják? Mégis: Mary és Rudolf szenvedélyesen egymásba szerettek. Mary csak 16 éves volt, szinte gyereklány. Titokban tartott szerelmük tragédiába torkollott az 1889. január 29-én, a mayerlingi vadászkastélyban eldördülő lövésekkel. Az író a maga lendületes tehetségével rekonstruálta Mary Vetsera rövid ideig tartó szerelmi idilljét, mely egyben az osztrák uralkodóház történelmének egy lapja is. 

Claude Anet a múlt század első felének népszerű regényírója volt, számos műve magyarul is megjelent. Érdekes, hogy ezt a regényét eddig nem fordították le, holott több film is készült belőle: először 1936-ban Danielle Darieux-vel és Charles Boyer-vel, később Audrey Hepburnnel és Mel Ferrerrel, legutóbb pedig Catherine Deneuve és Omar Shariff főszereplésével.

Silvia Zucca: Asztrológiai útmutató összetört szíveknek

Fülszöveg: Alice, ​​az idealista és kissé lökött Mérleg egy feltörekvő tévécsatornánál egyengeti karrierjét. Előző pasija, egy szabadságmániás Vízöntő épp most jelentette be, hogy eljegyzi új barátnőjét, aki ráadásul terhes. Ha még ez nem lenne elég, a csatorna felvesz egy önimádó Oroszlánt, hogy leépítse az oda nem illő munkatársakat. Alice retteg új főnökétől, de ez nem akadályozza meg abban, hogy fülig beleszeressen.
A lány egyetlen reménye, hogy új barátja, Tio mindent tud az asztrológiáról, és bölcs tanácsokkal látja el őt mind a munka, mind a szerelem terén. Alice el akar menekülni az Oroszlán iránt érzett vonzalma elől, hát beleveti magát az élet sűrűjébe, ahol szexmániás Nyilasokkal, higgadt Bikákkal, kitartó Kosokkal, hazug Halakkal és bosszúszomjas Skorpiókkal hozza össze a sors. Tiónak sikerül annyira a zodiákus bűvkörébe vonnia Alicét, hogy az már zöldségest és orvost is a születési képlete alapján választ, mígnem legjobb barátnője, a gondoskodó Rák orvoshoz viszi horoszkópfüggősége miatt.

Jojo Moyes: Mielőtt megismertelek

Fülszöveg: Louisa Clark elégedett az életével: szereti a csendes kisvárost, ahol születése óta, immár huszonhat éve él, a munkáját a városka egyik kávézójában. Szereti a családját, a mindig hangos, zsúfolt házat, ahol apjával, anyjával, az Alzheimer-kóros nagyapával, a család eszének tartott nővérével és annak ötéves kisfiával él. És talán még Patricket is, a barátját, akivel már hét éve vannak együtt. Egy napon azonban Lou szépen berendezett kis világában minden a feje tetejére áll: a kávézó váratlanul bezár, és Lou, hogy anyagilag továbbra is támogathassa a családját, egy harmincöt éves férfi gondozója lesz, aki – miután egy motorbalesetben teljesen lebénult – depressziósan és mogorván egy kerekes székben tölti napjait…
Will Traynor gyűlöli az életét: hogy is ne gyűlölné, amikor egyetlen nap alatt mindent elveszített? A menő állása Londonban, az álomszép barátnője, a barátai, az egzotikus nyaralások – mindez már a múlté. A jelen pedig nem is lehetne rosszabb: nem elég, hogy önállóságától és méltóságától megfosztva vissza kellett térnie a szülővárosába, ebbe az álmos és unalmas városkába, a szülei birtokára, most még egy új gondozót is felvettek mellé, anélkül hogy kikérték volna a véleményét. Az új lány elviselhetetlenül cserfes, idegesítően optimista és borzalmasan felszínes…
Lou-nál és Willnél különbözőbb két embert keresve se találhatnánk. Vajon képesek lesznek-e elviselni egymást, és -pusztán a másik kedvéért- újraértékelni mindazt, amit eddig gondoltak a világról?

Diane Haeger: A rivális

Fülszöveg: I. Ferenc francia király szemérmetlenül buja, intrikákkal teli udvarának világa egészen más, mint az a csendes, vidéki élet, melyet Diane de Poitiers a néhai férje oldalán megszokott. Az özvegy, aki még mindig fiatal és gyönyörű, visszatér az udvarba, ahol Anne d'Heilly, a király féltékeny szeretője azonnal harcba száll ellene.
Diane már-már megfutamodna a fúriaként rá támadó nő elől, amikor rátalál az egyetlen emberre, aki megvédi a kegyenccel szemben: a király második fiára, a fiatal Henrik hercegre. Barátságuk szenvedélyes szerelemmé mélyül. Henriknek az udvar politikai érdekei miatt feleségül kell vennie Medici Katalint, a pápa csúnyácska unokahúgát.

A herceg viszont kitartóan küzd Diane-ért, aki az iránta tanúsított lojalitásával a később királlyá koronázott Henrik megbízható szövetségese lesz. Hűségéért az uralkodó kastélyt ajándékoz neki. A királyi gyermekek taníttatását és gondozását is irányító asszony az udvarban olyan jelentős pozíciót ér el, hogy amikor III. Pál pápa aranyrózsát küld Medici Katalinnak ajándékba, nem feledkezik meg Poitiers hercegnőről sem, aki egy igazgyöngyökkel kirakott nyakláncot kap tőle.

Antoinette May: Pilátus felesége

Fülszöveg: Claudia még lázadó gyermekként, Tiberius császár oldalán ülve látja meg az erős gladiátort, Holtant, aki később élete egyetlen igaz szerelme lesz. Ám ifjan elnyeri az ambiciózus Pontius Pilátus szívét és felesége lesz, és bármennyire is vonzódik Holtanhoz, mindent megtesz Pilátus megsegítéséért, akinek karrierje függ tőle, hogy rendet teremtsen a lázongó tartományban, Júdeában. A politikai intrikák, tüzes családi rivalizálások és szövetségek, bérgyilkosságok és társadalmi forrongások meséje történelmi hitelességgel ragadja meg a Római Birodalom szellemét. A Pilátus felesége provokatív módon csavar egyet a valaha elmondott legnagyobb történeten.

Régóta vadásztam már erre a könyvre, mire végre sikerült hozzájutnom könyvtárközi kölcsönzéssel, hogy elolvashassam. Lelkesen vágtam bele az olvasásba, hiszen borzasztó kíváncsi voltam, hogy milyen történet fog kikerekedni ebből a regényből.

Az első oldalakon ért is egy meglepetés, ugyanis én azt hittem, hogy a könyv azt az időszakot fogja leírni, amikor Pilátus Júdea helytartója volt, de a mű ennél sokkal többet nyújtott és Claudia gyerekkorától kezdve mutatta be az eseményeket. Ennek személy én különösen örültem, ugyanis ennek köszönhetően sokkal árnyaltabb képet kaphattunk Claudiáról, Pilátusról és Tiberius császár koráról. Az írónő szerintem csodálatos munkát végzett, akár a szereplők megalkotására, akár a korrajzra gondolok.

Claudiát gyerekként láthatjuk először a könyv lapjain és az életét egészen Jézus haláláig követhetjük nyomon. Én személy szerint megkedveltem Claudiát, annak ellenére, hogy bizonyos döntéseivel nem értettem egyet. Érdekes szereplője volt a könyvnek, szerettem róla olvasni. Mielőtt nekifogtam volna a regénynek, nem igazán tudtam, hogy mit fog kezdeni Pilátus alakjával a szerző, hiszen mégis egy olyan bibliai alakról van szó, akiről mindenki hallott már és akinek a neve nem egy pozitív esemény kapcsán maradt fenn. Korábban csak Bulgakovtól A Mester és Margaritában találkoztam Pilátus alakjával (amiről később hosszas elemzést is írtam), de kíváncsian vártam, hogy Antoinette May hogyan fog a helytartó alakjához nyúlni. Be kell vallanom, hogy furcsa volt erről a Pilátusról olvasni, ellenben örültem, mert megfogható karakter lett, teljesen emberközelinek láttam mindvégig. 

A festmény Pilátust és Claudiát ábrázolja

A szerző az adott történelmi kort is varázslatosan festette le, a lapokon szinte megelevenedtek az ókori birodalom mindennapjai, ennek ellenére mégis találtam kivetnivalót a történetben. Az első az, hogy egy kissé keveselltem azokat a részeket, amik a júdeai történéseket mutatták be. Érdekes dolgokat lehetett volna kihozni ebből a szálból és én számos, elvesztegetett lehetőséget látok abban, hogy ilyen rövidre fogta az írónő. Persze nem azt mondom, hogy Jézusról kellett volna többet írnia, hiszen ennek a könyvnek nem ő volt a főszereplője, hanem Claudia, de nem bántam volna, ha többet olvashatok a júdeai viszonyokról is.

A másik dolog, amivel problémám akadt, a szerelmi szál volt. Amint a fülszövegben is olvashatjuk, Claudia Holtanba, egy gladiátorba szeret bele, akit sosem volt képes elfelejteni. Nos, ez volt az a szál a könyvben, amitől tulajdonképpen a falat tudtam kaparni. Rettenetesen erőltetettnek éreztem, mintha az írónő csak azért tette volna bele, hogy nehogy kimaradjon a szerelmi dráma a történetből, miközben Claudia rettenetesen bután, óvatlanul és gyerekesen viselkedett, valahányszor  Holtan megjelent a színen. Idegesítettek ezek a részek és valójában ez az a momentum, amivel kapcsolatban úgy érzem, hogy rontott az olvasás élményén.

Ettől a kis problémától függetlenül nem volt rossz könyv a Pilátus felesége. Mindenkinek ajánlom, akik szeretik a történelmi regényeket, ők biztosan jól fognak szórakozni, bár olvasás előtt nem árt felkészülni lelkiekben erre a szerelmi szálra, ami szerintem borzalmasra sikeredett. Ennek ellenére a könyv kellemes emlékként fog megmaradni az emlékeimben és egyáltalán nem bántam meg, hogy elolvastam.

Cat Winters: Fekete madarak árnyékában

Fülszöveg: 1918-ban a világ az apokalipszis felé száguld. Félelem és zűrzavar uralkodik, ráadásul a világháború árnyékában halálos járvány tombol. A 16 éves Mary Shelley Black gyötrődve figyeli, ahogy a kétségbeesett gyászolók összesereglenek a spiritiszta szeánszokon és a szellemfényképészeknél. Mary Shelley maga soha nem hitt a szellemekben. A kilátástalanság percei azonban arra kényszerítik, hogy átgondolja addigi felfogását az életről és a halálról; első szerelme ugyanis – aki a fronton halt meg – szellemalakban tér vissza hozzá…

Meg Cabot: A neveletlen hercegnő naplója 11 - A hercegnő férjhez megy

Fülszöveg: El sem hiszitek, de Mia immár huszonhat éves, és szerelme Michaellal változatlan hőfokon lobog. Sűrű programjaik ellenére a fiúnak sikerül néhány napra egy Karib-tengeri szigetre csábítania a hercegnőt, ahol végre felteszi a várva-várt kérdést. Miának pedig sem a naplója, sem a pszichológusa tanácsára nincs szüksége ahhoz, hogy kimondja a boldogító igent.

De a mesés vakáció végeztével minden a feje tetejére áll: Grandmére kiszivárogtatja az esküvő részleteit, amiből egyetlen szó sem igaz, ráadásul Mia apja körül is sok a zűrzavar. Végül fény derül Phillipe herceg régóta őrzött titkára, és ez alapjaiban változtatja meg a hercegi család életét.

Colin Falconer: Anasztázia

Fülszöveg: Sanghaj, 1921.
Az amerikai újságíró, Michael Sheridan beugrik a Huangpu folyóba, hogy kimentsen egy fehérorosz menekült lányt, akivel Sanghaj egyik lokáljában ismerkedett meg. Anasztázia Romanov rendkívüli módon emlékeztet az azonos nevet viselő nagyhercegnőre, akiről azt rebesgetik, hogy túlélte, amikor a bolsevik forradalmárok brutális kegyetlenséggel meggyilkolták a családját. Az orosz cár legkisebb lányának sorsa a korszak egyik legtöbbször emlegetett rejtélyévé vált. Michael Anasztáziája azonban amnéziában szenved, és csak élete legutóbbi egy-két évére képes visszaemlékezni.

Stephanie Perkins: Lola és a szomszéd srác

Fülszöveg: Lola Nolan, a szárnypróbálgató divattervező nem híve a divatkövetésnek. Ő jelmezeket alkot. Minél ütősebb a szerelése – minél sziporkázóbb, furább és vadabb –, annál jobb. De bármennyire hajmeresztő is a stílusa, Lola imádja a szüleit, tűzbe menne a barátnőjéért, és merész terveket szövöget a jövőről. Szóval minden tök tuti (a dögös rocker fiúját is beleértve), amíg vissza nem költöznek a környékre a rémes/utálatos Bell ikrek: Calliope és Cricket. Miután Cricket – a tehetséges feltaláló -,ikernővére árnyékából kilépve, ismét része lesz Lola életének, a lány rákényszerül, hogy végre tudomásul vegye az érzéseket, amiket időtlen idők óta táplál a szomszéd srác iránt.

Nicolas Barreau: Álmaim asszonya

Fülszöveg: Antoine, a harminckét esztendős könyvkereskedő, aki hisz abban, hogy a regények a való életben is megtörténhetnek, kedvenc kávézójában egy nap megpillantja álmai asszonyát, aki mintha csak az égből pottyant volna oda. Antoine hezitál, nem tudja, hogyan szólítsa meg a nőt. Ám ekkor odalép egy másik férfi, és ezzel Antoine elszalasztotta a lehetőséget. Vagy mégsem? Kifelé menet az elbűvölő mosolyú, titokzatos nő leejt elé egy kártyát, rajta egy keresztnév, egy telefonszám és egy mondat: „Szívesen találkoznék magával.” Antoine elmondhatatlanul boldog. Kisvártatva kétségbe esik. A becses telefonszám egy ostoba baleset következtében hiányos lesz. Antoine azonban minden nyomon elindul. A szépséges ismeretlen kalandos keresése során a legkülönbözőbb emberekkel találkozik, Párizs legnyüzsgőbb és legcsendesebb pontjain. Az idő Antoine ellen dolgozik. A barátai bolondnak tartják. A szíve nagy szaltókat ugrik, egyiket a másik után. De Antoine nem adja fel…

Marni Bates: Rocksztárt kaptam karácsonyra

Fülszöveg: Holly előre tudta, hogy nincs az a hatalmas óceánjáró, ahol nyugiban átvészelheti a családi karácsonyt. Mert hiába a képeslapra kívánkozó táj, ha ott van két szörnyeteg unokatestvére, akik mindjárt első este kiutálják a közös kabinból. A tengeribeteg Holly így kénytelen beosonni egy vadidegen fürdőszobába, ahonnan kilépve két dologgal néz farkasszemet: a világ legdögösebb pasijával és egy paprikaspray-vel. Kár, hogy ez utóbbit a magát Nicknek nevező srác nem fél használni…
Amikor később Holly elhagyná a kabint, legnagyobb megdöbbenésére sikoltozó tinicsajok állják útját. Mert Nick valójában Dominic Wyatt, az őrülten népszerû ReadySet dobosa.

Az internetre pillanatok alatt felkerülnek a kettőjükről készült botrányos fotók, amik veszélybe sodorják az együttest. Dominic ezért ráveszi Hollyt, hogy a hajóút idejére játssza el a barátnője szerepét. A kamu kapcsolattal csak-csak megbirkóznak, na de a valódi érzelmekkel…

Elin Hilderbrand: A sziget

Fülszöveg: Azt hitték, ez az a hely, ahol semmi sem forgathatja fel az életüket.

A Tate családnak generációk óta van nyaralója a vadregényes szigeten, Tuckernuckon. Több mint egy évtizede üresen áll, de most Birdie szeretne egy hetet együtt tölteni Chess-szel, mielőtt a lánya hozzámegy Michael Morganhez. Aztán megtörténik az elképzelhetetlen: a tökéletes Chess (gyönyörű, gazdag, jól nevelt, sikeres gasztrorovat-szerkesztő) szakít a hasonlóan tökéletes vőlegényével. Aztán otthagyja az állását és a New York-i lakását – mindezt magyarázat nélkül. Majd a helyzet tovább bonyolódik, amikor Michael hegymászás közben meghal, és Chess önmagát hibáztatja a történtekért.