A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ókor. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ókor. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. április 15., szombat

Alice Hoffman: Galambok őrizői

Fülszöveg: Az ​időszámításunk szerinti hetvenedik évben kilencszáz zsidónak hónapokig sikerült feltartóztatnia a római seregeket a júdeai sivatagban, Masadában. Az ókori történész, Josephus Flavius szerint két nő és öt gyerek élte túl a rómaiak mészárlását. Ez a történelmi esemény adja a hátterét négy különleges, érzékeny nő lenyűgöző történetének, akik mind más úton érkeztek Masadába. Yael édesanyja szülés közben életét vesztette, amit az apja soha nem tudott megbocsátani. Revka, a néhai pék felesége végignézte, ahogy a római katonák brutálisan meggyilkolják a lányát, ráhagyva unokáit, akik a szörnyűségek hatására megnémultak. Aziza egy harcos lánya, akit fiúként neveltek fel, rettenthetetlen lovas és ügyes mesterlövész. Shirah az ősi mágia és gyógyítás mestere, hátborzongatóan éles elméjű, erős asszony.
Miközben a rómaiak egyre közelebb érnek, négy rendkívüli, bátor nő élete kereszteződik az ostrom kétségbeesett napjaiban. Valamennyien galambtartók és valamennyien titoktartók – kik ők, honnan jöttek, ki nemzette őket és kiket szerettek.

Alice Hoffmantól korábban már olvastam A tizenharmadik boszorkányt, de az a könyv nem igazán nyerte el a tetszésemet. Lassan haladtam vele, szenvedtem az olvasással, a téma sem igazán kötött le, így érthető módon távolságtartással kezeltem a többi művét. A Galambok őrizői mindig megmozgatta a fantáziámat, de éppen emiatt a korábbi élmény miatt féltem az elolvasásától. Aztán egy internetes vásárlás alkalmával húgom véletlenül beletette a kosárba és elküldte a rendelést, így mégis hozzám került a könyv és most, az olvasás befejeztével azt mondom, hatalmas szerencsém volt, hogy véletlenül megrendelte nekem, ugyanis egy remek könyvet hagytam volna ki.

A fülszövegben említett négy nő történetét négy szemszögből láthatjuk, mindegyikük a saját történetét meséli el, miközben zajlik Masada ostroma. Mind a négy nő erős személyiség volt, mindegyiküknek egyszerre volt megrázó és szép a története. Először Yael elbeszélését ismerhetjük meg, akit eleinte nem igazán tudtam megkedvelni. Valami oknál fogva távol állt tőlem a lány személyisége, annak ellenére, hogy nagyon sajnáltam mindazok miatt, amiket át kellett élnie. Talán mire sikerült másképp viszonyulnom hozzá, akkor váltottunk elbeszélőt és következett Revka története. Az ő életéről ismét teljesen más élmény volt olvasni, mint Yaeléről. Revka már nem fiatal lány, mint Yael, hanem egy idősebb nő, akinek a római katonák kegyetlensége egyszer már megváltoztatta az életét. Bár mindketten erős személyiségek voltak, Yael inkább dacosan szemlélte a történéseket, míg Revka ha nem is törődött bele a sorsába, de elfogadta azt.

Ezek után következett a két kedvenc történetem, Azizáé és az anyjáé, Shirahé. Aziza egy harcos volt, akinek ettől igazán különlegessé vált a története. Ezt a részt azért is szerettem annyira olvasni, mert annyira eltért a korábban megismert nők életútjától és Aziza elbeszélése kapcsán egy teljesen más szemszögből láthatjuk az eseményeket. Legutolsóként Shirah életútját olvashattuk és az ő meséjéből ismerhettük meg Masada végnapjait is. Bár az egész könyvet áthatotta egy csipetnyi mágia, azonban a varázslat Shirah elbeszélésében teljesedett ki igazán, hiszen ő maga is varázslónő volt. Számomra talán ez a részlet volt a leginkább lenyűgöző és az igazán különleges, éppen ettől a mágiától. Ami miatt pedig külön elismerést érdemel az írónő, az nem más, mint hogy milyen aprólékosan és pontosan építette bele a történetbe a zsidó kultúra elemeit. A könyv minden egyes során átütött, hogy a szerző valóban ismeri ezt a kultúrát, tisztában van vele, hogy miről ír, ez pedig csak növelni tudta  a könyv értékét. 

Stílusát tekintve is egy remek alkotásról van szó, bár azt olvasás előtt jobb, ha mindenki tudatosítja magában, hogy nem egy gyorsan olvasható könyvről van szó. Lassan hömpölyög a történet, rengeteg visszaemlékezést láthatunk és volt, hogy oldalakon keresztül nem történt semmi. Ehhez a stílushoz szükséges a megfelelő hangulat is persze, de a lassú történetvezetésért is kárpótol az a hangulat, ami a regényt áthatja.  Összességében azt mondhatom, hogy Alice Hoffman maradandót alkotott és ezek után sokkal bátrabban fogok a könyveihez nyúlni.

2016. május 2., hétfő

Antoinette May: Pilátus felesége

Fülszöveg: Claudia még lázadó gyermekként, Tiberius császár oldalán ülve látja meg az erős gladiátort, Holtant, aki később élete egyetlen igaz szerelme lesz. Ám ifjan elnyeri az ambiciózus Pontius Pilátus szívét és felesége lesz, és bármennyire is vonzódik Holtanhoz, mindent megtesz Pilátus megsegítéséért, akinek karrierje függ tőle, hogy rendet teremtsen a lázongó tartományban, Júdeában. A politikai intrikák, tüzes családi rivalizálások és szövetségek, bérgyilkosságok és társadalmi forrongások meséje történelmi hitelességgel ragadja meg a Római Birodalom szellemét. A Pilátus felesége provokatív módon csavar egyet a valaha elmondott legnagyobb történeten.

Régóta vadásztam már erre a könyvre, mire végre sikerült hozzájutnom könyvtárközi kölcsönzéssel, hogy elolvashassam. Lelkesen vágtam bele az olvasásba, hiszen borzasztó kíváncsi voltam, hogy milyen történet fog kikerekedni ebből a regényből.

Az első oldalakon ért is egy meglepetés, ugyanis én azt hittem, hogy a könyv azt az időszakot fogja leírni, amikor Pilátus Júdea helytartója volt, de a mű ennél sokkal többet nyújtott és Claudia gyerekkorától kezdve mutatta be az eseményeket. Ennek személy én különösen örültem, ugyanis ennek köszönhetően sokkal árnyaltabb képet kaphattunk Claudiáról, Pilátusról és Tiberius császár koráról. Az írónő szerintem csodálatos munkát végzett, akár a szereplők megalkotására, akár a korrajzra gondolok.

Claudiát gyerekként láthatjuk először a könyv lapjain és az életét egészen Jézus haláláig követhetjük nyomon. Én személy szerint megkedveltem Claudiát, annak ellenére, hogy bizonyos döntéseivel nem értettem egyet. Érdekes szereplője volt a könyvnek, szerettem róla olvasni. Mielőtt nekifogtam volna a regénynek, nem igazán tudtam, hogy mit fog kezdeni Pilátus alakjával a szerző, hiszen mégis egy olyan bibliai alakról van szó, akiről mindenki hallott már és akinek a neve nem egy pozitív esemény kapcsán maradt fenn. Korábban csak Bulgakovtól A Mester és Margaritában találkoztam Pilátus alakjával (amiről később hosszas elemzést is írtam), de kíváncsian vártam, hogy Antoinette May hogyan fog a helytartó alakjához nyúlni. Be kell vallanom, hogy furcsa volt erről a Pilátusról olvasni, ellenben örültem, mert megfogható karakter lett, teljesen emberközelinek láttam mindvégig. 

A festmény Pilátust és Claudiát ábrázolja
A szerző az adott történelmi kort is varázslatosan festette le, a lapokon szinte megelevenedtek az ókori birodalom mindennapjai, ennek ellenére mégis találtam kivetnivalót a történetben. Az első az, hogy egy kissé keveselltem azokat a részeket, amik a júdeai történéseket mutatták be. Érdekes dolgokat lehetett volna kihozni ebből a szálból és én számos, elvesztegetett lehetőséget látok abban, hogy ilyen rövidre fogta az írónő. Persze nem azt mondom, hogy Jézusról kellett volna többet írnia, hiszen ennek a könyvnek nem ő volt a főszereplője, hanem Claudia, de nem bántam volna, ha többet olvashatok a júdeai viszonyokról is.

A másik dolog, amivel problémám akadt, a szerelmi szál volt. Amint a fülszövegben is olvashatjuk, Claudia Holtanba, egy gladiátorba szeret bele, akit sosem volt képes elfelejteni. Nos, ez volt az a szál a könyvben, amitől tulajdonképpen a falat tudtam kaparni. Rettenetesen erőltetettnek éreztem, mintha az írónő csak azért tette volna bele, hogy nehogy kimaradjon a szerelmi dráma a történetből, miközben Claudia rettenetesen bután, óvatlanul és gyerekesen viselkedett, valahányszor  Holtan megjelent a színen. Idegesítettek ezek a részek és valójában ez az a momentum, amivel kapcsolatban úgy érzem, hogy rontott az olvasás élményén.

Ettől a kis problémától függetlenül nem volt rossz könyv a Pilátus felesége. Mindenkinek ajánlom, akik szeretik a történelmi regényeket, ők biztosan jól fognak szórakozni, bár olvasás előtt nem árt felkészülni lelkiekben erre a szerelmi szálra, ami szerintem borzalmasra sikeredett. Ennek ellenére a könyv kellemes emlékként fog megmaradni az emlékeimben és egyáltalán nem bántam meg, hogy elolvastam.

2015. október 24., szombat

Kate Quinn: Róma lányai

Fülszöveg: Időszámításunk szerint 68.: Nero meghal. A Római Birodalom vezetőre vár. A mindennapokat káosz övezi. A négy császár éve mindent megváltoztat – különösen két testvér életét.
Nero halála után a Római Birodalom a káosz felé halad. Politikusok és hadvezérek próbálják magukhoz ragadni a császári hatalmat: ki ármánnyal, ki erőszakkal igyekszik megkaparintani a bíborpalástot. E vészterhes időszak, a négy császár éve, mindent megváltoztat – különösen két testvér életét.
Az elegáns és ambiciózus Cornelia a tökéletes római feleség megtestesítője. Minden erejével és befolyásával segíti a férjét, hogy egy nap ő lehessen a császár. Húga, Marcella visszahúzódóbb, inkább megfigyeli a történelmet, nem alakítja. Ám amikor egy véres hatalomátvétel romba dönti addigi életük, a két nővérnek minden ügyességére szüksége lesz, ha túl akarja élni a cselszövésekkel és hatalmi játszmákkal átszőtt római mindennapokat. Miközben Cornelia megpróbálja újra felépíteni darabokra hullott életét, Marcella rájön, hogyan tudja befolyásolni Róma legnagyobb hatalommal rendelkező férfijait. A végén viszont csak egy császár lehet… és egy császárné.Kate Quinn (A császár szeretője) legújabb regényében megelevenedik az ókori római császárság egyik legvéresebb éve, és kiderül, hogy egy férfiak uralta világban beteljesítheti-e az álmait és megtalálhatja-e a boldogságot egy nő.

Ez a regény valójában nem más, mint a szerző másik könyvének, A császár szeretőjének az előzménye, annak ellenére, hogy sok helyen sorozatként van feltüntetve és a Róma lányait jelzik második részként. Ez volt az oka annak, hogy lelkesen fogtam bele a könyvbe, de sajnos csalódnom kellett, ugyanis ez a regény meg sem közelítette az előző rész színvonalát.

A mű négy unokatestvér sorsát követi végig a Nero halála utáni forrongó Rómában, ami nagyon ígéretes kezdetnek tűnt, mégis már megjelenik benne a könyvvel kapcsolatos egyik probléma, mégpedig a történetvezetés. Végig úgy éreztem, hogy hiányzik egy igazi cselekményszál vagy egy olyan főszereplő, aki összefogná a történetet. Kate Quinn elkövette azt a hibát, hogy mind a négy lány történetét ugyanolyan mértékben akarta bemutatni, ami azt hozta magával következményként, hogy a könyv befejeztével mindegyikükkel kapcsolatban maradtak kérdéseim. Ráadásul mivel gyakorta változtak a cselekményszálak, így az is sokszor megtörtént, hogy egy-egy érdekes részt megszakított egy óhatatlanul unalmasabb esemény, ami a történet sodrásából is kiragadott.

A könyv másik negatívumát az jelentette, hogy a négy főszereplő lány között volt olyan, aki valós történelmi alak, míg mások az írónő képzeletének szülöttei. Ez néhol érződött is az íráson, és sokkal jobbat tett volna a regénynek, ha vagy csak olyan szereplőket nevezett volna ki a szerző főszereplőknek, akik valóban éltek vagy akiknek az alakját mind ő találta ki. Valószínűleg mindkét megoldás jobb lett volna, mint a végleges, miszerint a szálak összemosódnak, összegabalyodnak, ami csak ront az olvasás élményén.

Ráadásul sajnos a négy lány alakja körüli problémák nem merültek ki ennyiben. Valahogy mintha az írónő nem tudta volna eldönteni, hogy mit akar a karaktereivel és hová akarja őket a mű végére eljuttatni.  Cornelia története például igazán jó lehetett volna, de egy bizonyos ponton elkezdett az egész valamiféle szappanoperára hasonlítani. Diana számomra teljesen érdektelen volt, a róla szóló részeket időpocsékolásnak éreztem, Lolliával pedig egyáltalán nem tudtam mit kezdeni, sokszor úgy éreztem, hogy elképesztően ellentmondásos alak lett belőle. Marcellát, a későbbi Domitianus császár feleségét szándékosan hagytam a végére, ugyanis ő az a négy lány közül, aki igazán érdekes szereplő lehetett volna, aki megérdemelte volna, hogy az övé legyen a fő szál, azonban ez nem így történt, sőt végül ő vált a történet legellenszenvesebb szereplőjévé és azzá, akire már egyáltalán nem voltam kíváncsi. Persze az is zavaró volt, hogy mintha a szerző vele kapcsolatban túlságosan is szabadon eresztette volna a fantáziáját, legalábbis számomra hihetetlen, hogy Marcella alakította volna öt császár sorsát is (ebbe az ötbe a férjét bele sem számoltam, akinek a bukásában valóban szerepet játszott). 

Sajnos ennek a könyvnek az a nagy hibája (legalábbis az én szememben), hogy túlságosan is ellendült a szerző a történelmi fikció irányába, ahelyett, hogy a tényekre fektetett volna nagyobb hangsúlyt. Kifejezetten rossznak sem titulálnám a könyvet, de én egy ilyen történelmi helyzetbe ágyazott történettől sokkal többet vártam. A négy császár éve szerintem tökéletes alap egy jó történelmi regényhez, de az írónő nem hozott ki mindent abból, amit a téma kínált. Sajnos nekem a mű csalódást okozott, ennek ellenére rossznak sem titulálnám. Szórakoztató, kikapcsol, csak éppen valami mindvégig hiányzik belőle, valami, ami nélkül a történet csak úgy lóg a levegőben. Nem bántam meg, hogy elolvastam, de eget rengető élményként biztos nem fog bennem megmaradni.

2015. június 26., péntek

Kate Quinn: A császár szeretője

Fülszöveg: A regényes szerelmi história a gladiátorok embertelen küzdelmeinek helyszínéül szolgáló Colosseumban, valamint a kegyetlen és paranoiás Domitianus császár hálószobájában játszódik. Thea, a zsidó rabszolgalány beleszeret az életéért viaskodó vad és veszélyes gladiátorba, Ariusba. Szerelmük épp csak beteljesedik, amikor úrnője, a féltékeny és rosszindulatú Lepida elszakítja őket egymástól. Thea csodálatos hangjának köszönhetően békére, otthonra lel Rómától távol, ám mindent elveszít, amikor szemet vet rá a szadista játékokra éhező császár, aki szeretőjévé teszi a rabszolganőt. Thea minden erejével lelki épsége és józan esze megőrzéséért harcol, miközben igyekszik elfeledni holtnak hitt szerelmét. Ráadásul a törtető Lepida, akinek egyetlen célja, hogy felkeltse a császár figyelmét, minden erejével igyekszik félreállítani őt az útjából . Kate Quinn történelmi regénye az ókori Rómába, az 1. századba, a romlottság, az ármányok és a véres mindennapok világába kalauzolja el az olvasót.

Szeretem a történelmi regényeket és már évekkel ezelőtt kinéztem magamnak Kate Quinn könyvét. Egy unalmas hétvégén döntöttem úgy, hogy el is olvasom. A mű Domitianus császár uralkodása alatt játszódik és be kell vallanom, hogy korábban erről a korszakról nem tudtam semmit. Érdekes volt Thea történetét végigkövetni és sok új információval szolgált a könyv, ráadásul az írónő a végén azt is összegyűjtötte, hogy mely elemek épülnek valós alapokra és melyikek kitalációk.

A szereplők egy része a valóságban is élt, és bár Thea, a főszereplő rabszolgalány a szerző képzeletének szüleménye, egy nagyon aprólékosan és jól megalkotott alak sorsát követhetjük végig. Olvashattunk a bűntudatáról, amiért azon kevesek közé tartozott, akik túlélték a városa pusztulását, majd arról, amikor Ariusszal egymásba szerettek, végül pedig tanúi lehettünk annak, hogy Lepida hogyan szakította el őket egymástól és ezzel hogyan indította el Theát azon az úton, amely Domitianus ágyába juttatta.  A császár nagyon visszataszító szereplő volt, ahogyan Lepida is, aki mindenre képes volt, hogy mindig magasabbra törhessen.  Teljes mértékben ellentéte volt a férjének, egy öreg szenátornak, akinek a fia, Paulinus a regény egyik fontos alakjává vált. Minden hibája ellenére megkedveltem, és mindvégig nagyon érdekelt, hogy mi lesz a sorsa.

Mégis a könyv talán egyik legnagyobb érdeme volt, hogy a szereplők mellett a korabeli Rómát is teljesen valóságosnak éreztem. Betekinthettünk a gladiátorok világába, a Vesta-szüzek is fontos szerephez jutottak a történet folyamán és Domitianus uralkodásának apróbb mozzanatai is helyet kaptak, mégis megtartotta a mű a könnyed hangvételét. Érdekes volt erről olvasni, különösen úgy, hogy az írónő több szereplő szemszögéből mutatta be az eseményeket, és ez a fogás valójában nagyon érdekessé tud tenni egy-egy könyvet.
Valójában Kate Quinn egy szórakoztató történelmi regényt alkotott. Tipikusan arról a könyvről van szó, aminek az olvasása során garantált a kikapcsolódás, és gyorsan lehet vele végezni, mert nem áraszt el minket történelmi tényekkel. És hiába volt majdnem 600 oldalas a mű, egy nap alatt olvastam el. és hamarosan sort fogom keríteni az írónő másik könyvére, ami Róma lányai címen jelent meg. (És bár mindenhol egy sorozat második részeként tüntetik fel, A császár szeretőjének második részeként, a fülszöveg már azt írja, hogy valójában nem a folytatása, hanem az előzményeket dolgozza fel. Nem baj, kíváncsian várom! )