Kate Furnivall: Szentpétervár ékköve

Fülszöveg: Az arisztokrata származású Valentina Ivanova II. Miklós cár pénzügyminiszterének lánya, s most szembesülnie kell az omladozó cárizmus minden szörnyű következményével. Úgy érzi, meg kell keresnie útját az életben. Közben folyamatosan harcban áll családjával, mivel nem akar fejet hajtani apja akarata előtt, hogy egy előre elrendezett szeretetlen házasságra lépjen a fiatal és tehetős orosz gróffal.
Az erős akaratú, lázadó Valentina beleszeret Jens Friisbe, az egyenes jellemű és szenvedélyes dán mérnökbe. Mindent elsöprő szerelmük örökre összeköti az életüket.
Mindeközben Szentpétervárott folyamatosak a zavargások. A fényűző nemesség és a munkásosztály között egyre nagyobb a szakadék. A cár és a Duma “egymás torkának esnek”, s az elegáns, pazar cári udvarnak meg vannak számlálva a napjai…

Te jóságos ég, nem is tudom, hol kezdjem a mondandómat. Talán azzal, hogy a könyv csodaszép borítója levett a lábamról és már évek óta motoszkált a fejemben a gondolat, hogy el kellene olvasni a Szentpétervár ékkövét. Nos, ez a napokban meg is történt és bár az olvasást nehéz lenne pozitív eseményként elkönyvelni, az biztos, hogy meghatározó volt. Azt például teljes bizonysággal merem állítani, hogy Kate Furnivall remekműve fel fog még bukkanni a blogon az éves zárás során...az év legrosszabb könyve kategóriában...Mielőtt a tényleges értékelésbe belevágnék, szeretnék mindenkit figyelmeztetni, hogy csak saját felelősségre olvasson tovább, ugyanis a továbbiakban erőteljes negatív kritika fogalmazódik meg és sok minden kiderül a cselekmény részleteiből is!

Először is, azt el kell mondanom, hogy a fülszöveg rettentően félrevezető, hiszen egy történelmi regényt sejtet, azonban erről szó sincs, a történelem csak szép díszletként szolgál és valójában olyan volt, mintha egy Romana-füzetet olvasnék. A szereplők, a cselekmény, minden egyes helyzet, amit a szerző felvázolt a könyvben csak megerősítették ezt az érzést és időnként az események annyira rózsaszínűre sikeredtek, hogy már a szivárványon ugrándozó unikornisok felbukkanásán sem lepődtem volna meg. A vége annyira cukormázas és életszerűtlen lett, hogy hangosan kezdtem nevetni rajta.

Az eredeti borító

A cselekményt rengeteg hihetetlen és nevetséges esemény hajtja előre. A főszereplő Valentina, II. Miklós cár egyik miniszterének a lánya majdnem olyan szabad életet él, mint egy XXI. századi lány. Gardedám nélkül járja a várost, kettesben marad különböző férfiakkal, amikor kedve szottyan rá, ápolónőnek áll, házasság előtt szexel és esik teherbe, szabadidejében pedig a nyomortelepre is elmegy, hogy kitakarítson annál a nőnél, aki egyszer segített rajta, én meg ezalatt csak a fejemet fogtam. Nem hinném, hogy az 1910-es években az úrilányokat ennyire szabadon eresztették és azt sem gondolnám, hogy egy bálokhoz szokott lány szívének legtitkosabb vágya az ápolónői hivatás volt.

A szereplők jelleme sokszor egyenesen nevetséges. A legtöbben csak úgy vannak, lógnak a levegőben, miközben minden Valentina és Jen körül forog, de róluk sem tudunk meg semmi különlegeset. Vannak, szeretik egymást, de azt sem tudjuk meg, hogy miért és hogyan szeretnek egymásba, hiába történik minden a szemünk előtt és arra sem derül fény, hogy miért kell nekik egymással lenniük. A többi szereplő sincs jobban felépítve, a legtöbbjük cselekvéseiben semmi logika sincs. Közülük is kiemelném Arkint, Valentina apjának a sofőrjét, aki egyenesen olyan volt, mintha meghasonlott volna önmagával. Bolsevik, a forradalom híve, legtitkosabb vágya, hogy megdöntse az elnyomói hatalmát, barátját is képes megölni azért, mert a titkosrendőrség erőszakosságának hatására képes volt kikotyogni néhány információt a mozgalmukról, közben pedig beleszeret a miniszter feleségébe, akivel hamar kialakul közöttük egy románc. Arkin ezek után elrabolja szerelmének mindkét lányát, az akciójával közvetve az egyik lány halálát okozza, azonban az asszonynak ezzel nincsen semmi problémája és a továbbiakban is szenvedélyesen és rendszeresen a férfi karjaiba  veti magát. Szerintem pedig Arkinnak fel kellett volna keresnie egy elmeorvost, akinek a segítségével eldönthette volna, hogy forradalmár vagy a miniszter feleségének a szeretője akar lenni vagy legalábbis bezárhatták volna az elmegyógyintézetbe és mindenki sokkal boldogabb lett volna. 

Ráadásul nem csak a cselekmény és a szereplők miatt jelentett pokoli tortúrát a könyv elolvasása, a stílussal is akadtak problémák. Elsősorban azt találtam zavarónak, hogy a szereplők szóhasználata nem illeszkedett a korhoz, például az egyik Ivanova-lány egyszer azt mondta valamire, hogy "Ez nem fair". Nos, nem hiszem, hogy akkoriban így beszéltek és azért az ilyen apróságokra igazán oda lehetett volna figyelni. A másik, roppant zavaró tényezőt az apai nevek használatának teljes hiánya jelentette, amikor az orosz kultúra szerves részét képezik ezek a megszólítási formák. Egyszer találkoztam olyan esettel a Szentpétervár ékkövében, hogy az apai név szerepelt volna, de akkor is majd kisütötte a szememet a Miklós Alekszandrovics Romanov. Könyörgöm, szegény miért nem maradhatott Nyikolaj Alekszandrovics? Ráadásul szegény embernek a rangja körül is sokszor zavarok támadtak, hiszen az egyik oldalon cárnak, a másikon császárnak titulálták. A felesége rangja ugyanez volt, csak pepitában, hiszen a cárné és a császárné titulusokon kívül felbukkant a cárina megnevezés is. Én eddig abban a hitben éltem, hogy a cárina szó nem létezik magyarul, de miután rákerestem, megtudtam, hogy a Székely-magyar szótár szerint a mező bekerített részét nevezzük így (forrás elérhető ide kattintva). Nos, gondolom, a fordító nem erre akart utalni...A másik fájó pont pedig az volt, hogy nagyon szeretett volna a szerző orosz szavakat használni, de ezek jó része hibásan szerepelt a könyvben. Nem tudom, hogy ez az írónő vagy a fordító hibája-e, de gondolom a bekezdésből már látszik, hogy egyikük sem végzett éppen tökéletes munkát. 

 

Összességében senkinek sem tudom ajánlani a könyvet. Szenvedés az olvasása, egyáltalán nem éri meg a ráfordított időt és energiát, hacsak valakinek nem az a célja, hogy a fejét verje a falba a könyvben olvasható sok butaságtól.