Fülszöveg: A háború szélén álló országban Sahrazád elszakadt szeretett férjétől, Kálidtól, Koraszán kalifájától. Korábban szörnyetegnek tartotta Kálidot, könyörtelen feleséggyilkosnak és mérhetetlen fájdalom okozójának, de miután felfedezte a titkait, egy különleges férfira és megcáfolhatatlan szerelemre talált, azonban egy átok még mindig elválasztja őket.
A sorozat befejező részében Sahrazádnak mindent kockára kell tennie ahhoz, hogy visszatérhessen a szerelméhez. Sahrazád most ismét egyesült a családjával, akik a sivatagban találtak menedéket, ahol halálos erők szerveződnek Kálid ellen. Erők, amelyeknek az a céljuk, hogy lerombolják a kalifa birodalmát és Sahrazád gyerekkori szerelmének vezetésével szerveződnek. Miután a szerettei iránti hűség csapdába ejti, a lánynak cselekednie kell. A benne éppen csak éledező mágiát felhasználva önállósítja magát, hogy véget vessen a szörnyű átoknak és a készülő háborúnak egyszer és mindenkorra, azonban ahhoz, hogy ez sikerüljön, a saját ellenségei elől is el kell menekülnie.
(Csak hogy tisztázzuk, a fülszöveg saját fordítás. )
(Csak hogy tisztázzuk, a fülszöveg saját fordítás. )
Amikor befejeztem a The Wrath and The Dawn olvasását, annyira magával ragadott Kálid és Sahrazád története, hogy azonnal belekezdtem a folytatásba, azonban sajnálatos módon ez a rész már nem volt olyan élvezetes, mint az előző. Hiába érdekelt még mindig a történet, Kálid és Sahrazád hiába alkottak még mindig fantasztikus párost, azt éreztem, hogy a The Rose and The Dagger nem tudja megütni azt a szintet, mint az első rész. Kissé lassan haladt előre a cselekmény, ráadásul a szerelmi háromszög és a hozzá járuló szenvedés is előtérbe került, Tárik pedig rengeteget szerepelt, ami sok hosszadalmas szerelmi vergődést eredményezett.
A következő problémát a szereplőgárda jelentette. Korábban megismert szereplők annyira a háttérbe szorultak, hogy már-már a létezésükről is megfeledkeztem és újak vették át a helyüket. Annak persze örültem, hogy Sahrazád húgát jobban megismerhettük, de a régi szereplőket nagyon hiányoltam. Valami oknál fogva a történetvezetéssel sem tudtam kibékülve. Ennek egyik oka az volt, hogy a már említett szerelmi háromszögnek túlságosan sok helyet szentelt a szerző, ez pedig pokollá tette néhány fejezet olvasását. Emellett olyan érzésem is volt, hogy az írónő túl sok szálat próbált belepasszírozni a könyvbe, emiatt pedig néhány kibontatlan maradt, ez az elnagyoltság pedig olyan hibákat eredményezett, hogy egyes konfliktusokon túlságosan hamar túltették magukat a szereplők, néhány probléma pedig szinte varázsütésre oldódott meg. Az utolsó fejezet és az epilógus között pedig hatalmas volt az űr, túl nagyot ugrottunk az időben, így mondhatni a lezárás is hiányos lett egy kissé.
Összességében úgy tudnám jellemezni, hogy egy kissé összecsapott volt a könyv. A történetvezetésben és a szereplők közti kapcsolatrendszerben is vannak hiányosságok, így az olvasás sem lett egy különleges élmény. Egyszeri alkalommal kikapcsolódásnak tökéletes volt, de semmi többet nem nyújtott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése