Nicolas Barreau: Álmaim asszonya

Fülszöveg: Antoine, a harminckét esztendős könyvkereskedő, aki hisz abban, hogy a regények a való életben is megtörténhetnek, kedvenc kávézójában egy nap megpillantja álmai asszonyát, aki mintha csak az égből pottyant volna oda. Antoine hezitál, nem tudja, hogyan szólítsa meg a nőt. Ám ekkor odalép egy másik férfi, és ezzel Antoine elszalasztotta a lehetőséget. Vagy mégsem? Kifelé menet az elbűvölő mosolyú, titokzatos nő leejt elé egy kártyát, rajta egy keresztnév, egy telefonszám és egy mondat: „Szívesen találkoznék magával.” Antoine elmondhatatlanul boldog. Kisvártatva kétségbe esik. A becses telefonszám egy ostoba baleset következtében hiányos lesz. Antoine azonban minden nyomon elindul. A szépséges ismeretlen kalandos keresése során a legkülönbözőbb emberekkel találkozik, Párizs legnyüzsgőbb és legcsendesebb pontjain. Az idő Antoine ellen dolgozik. A barátai bolondnak tartják. A szíve nagy szaltókat ugrik, egyiket a másik után. De Antoine nem adja fel…

Amióta elolvastam a szerzőtől A nő mosolya című könyvet, azóta szemeztem ezzel a regénnyel is, hiszen Nicolas Barreau már meggyőzött arról, hogy mestere az aranyos, romantikus történeteknek, amik viccesek és szórakoztatóak, ráadásul szüntelen mosolygásra késztetnek, amíg olvasom őket. Az Álmaim asszonya pedig szerencsére beváltotta a hozzá fűzött reményeimet és megkaptam az annyira áhított néhány órás könnyed kikapcsolódást és a nevetést. 

A könyv kezdetén azonnal az események közepébe csöppenünk és megismerkedhetünk a főszereplő Antoine-nal, aki egy kávézóban látja meg álmai asszonyát, Isabellle-t, majd rögtön megkezdődik a nő után való kétségbeesett kutatás, ami a könyv történetét adja. Ötletes volt ez a történetvezetés, és a keresés számos, nagyon mókás helyzetet szült, amit megspékelt az is, hogy a férfi kissé hebehurgya módon,  számtalanszor félreértette az Isabelle-lel kapcsolatos információkat, jeleket. Nehéz is ezekről írni úgy, hogy ne poéngyilkos módon tegyem, szóval ezeknek az eseményeknek nem szeretnék sok időt szentelni, de egy szereplőt, akivel Antoine telefonon beszélt, mindenképpen ki kell emelnem. Ez a szereplő nem más, mint Olga Antonova, akivel minden telefonbeszélgetés különösen viccesre sikeredett, én pedig hamar megkedveltem a nénit. 

Egyetlen hibája volt ennek a kis könyvnek, a néhol furcsa fordítás. Sokszor elhangzott az "Ojjé" felkiáltás, ami számomra nagyon kirítt a szövegből, illetve sokszor olvashattam Severus Snape nevét is. Nem igazán értettem, hogy a fordító miért nem volt képes utánanézni a szereplőnek, hiszen akkor hamar rájött volna, hogy az ő karakterét Magyarországon Perselus Pitonként ismerjük. 

Bár sajnos a fent nevezett aprócska hibák rontottak az olvasás élményén, azonban ha nem számítom őket, az Álmaim asszonya tökéletes olvasmány volt. Mindenkinek ajánlom, aki kedveli a szórakoztató, romantikus történeteket, amik kikapcsolnak egy időre. Tényleg megéri elolvasni, a könyv befejeztével pedig a legtöbben biztosan kezükbe fogják venni a szerző már korábban megjelent művét (A nő mosolya), a harmadik könyve pedig várhatóan novemberben jelenik meg A világ végén megtalálsz címmel. Én már tűkön ülve várom!