A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Böszörményi Gyula. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Böszörményi Gyula. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. március 18., szombat

Böszörményi Gyula: Ármány és kézfogó

Fülszöveg: A naptár 1900-ról lassanként 1901-re vált, miként a négy esztendővel korábban elrabolt Hangay Emma ügye is hátborzongató fordulatot vesz. Ambrózy báró, az Osztrák-Magyar Monarchia első magándetektívje és hű segítőtársa, Mili kisasszony új nyomra lel, ám az ösvény, melyre ezáltal lépnek, sokkal tüskésebb, nyaktörőbb és veszélyesebb, mint azt bármelyikük is sejtené. Vajon a morc báró miért válik egyre titokzatosabbá, sőt, kegyetlenné és gonosszá azokkal szemben, akik szeretik, s hogyan lesz képes mindezt Mili kisasszony elviselni? Mit rejt a Magyar utcai ház, miért lop lovat Mück Márika, kinek vall szerelmet Tarján Vili, és hány holttest kell még ahhoz, hogy a háttérben működő gonosztevők nehéz vasba veressenek? A békebeli bűn- és szívügyek, melyek a Leányrablás Budapesten és A Rudnay-gyilkosságok című regényekben még homályban maradtak, most végre tán megoldásra lelnek.

Akik olvasták a sorozat korábbi részeiről írt értékeléseimet, azokat valószínűleg nem éri meglepetésként, hogy tűkön ülve vártam, hogy megérkezzen Ambrózy báró és Mili kalandjainak a folytatása. Az Ármány és kézfogó pedig végre-valahára hozzám is megérkezett, így azonnal belekezdhettem az olvasásba. Mindenekelőtt azt kell leszögeznem, hogy Böszörményi Gyula ezúttal sem okozott csalódást, ismét olyan remek olvasmányt tarthattam a kezemben, mint a legutóbbi alkalommal, így az olvasás ideje sem azért nyúlt hosszúra, mert nem volt jó a könyv, hanem mert nekem nem volt időm. Talán ez a kötet annyiban különbözött a többitől, hogy mivel 700 oldalra rúgott, így nem volt minden része ugyanolyan izgalmas.

Pilisy Róza
Mindez persze nem változtat azon a tényen, hogy ismét a régi, jól ismert szereplőket köszönthettük a lapokon, akik korábban a szívemhez nőttek. A szerző egyik hatalmas érdeme, hogy mindegyik regényalak egyaránt szerethető, mindegyikükről ugyanolyan szívesen olvastam (kivéve talán Matolcsyról..). Az újonnan felbukkanó szereplők közül Krúdy és Pilisy Róza szerepeltetése is nagyon jó ötlet volt, én nagyon örültem neki, hogy ismét belekerültek valóban élt személyek is, de ezen a téren a hatalmas kedvencem valójában Mück Mári volt. Komolyan mondom, neki nem volt olyan jelenete, amin ne vigyorogtam volna és remélem, hogy a sorozat következő részében is gyakran felbukkanó szereplő lesz.

A történetet leginkább Mili szeleburdi akciói vitték előre és tették izgalmassá, miközben a báró Emma elrablói után nyomozott. A leányrablás rejtélyére fény derült a történet végén, azonban Richárd múltját még mindig homály fedi. Na és persze, a történet vége...Ez...ez valami hihetetlen...ezt nem hiszem el...Hát hogy érhet így véget a könyv?! Hogy?!... Remélem, hogy a következő rész nem ad okot a hangos sikításra és a báró is okosan fog viselkedni... Visszatérve a könyv cselekményéhez azt tudom mondani, hogy szokás szerint fordulatos és izgalmas nyomozásnak néztünk elébe , így a történet valóban nem okozott csalódást. Pilisy Róza személyéhez visszatérve pedig azt is meg kell említenem, hogy remek ötlet volt a bordély kiválasztása helyszínként. Ötletes fordulat volt, erre egy cseppet sem számítottam.

Összességében mit tudok mondani az Ármány és kézfogóról? Fordulatos, izgalmas, valójában pontosan olyan olvasmány, amit a sorozat rajongójaként vártam. A következő rész megjelenéséig pedig próbálok türelmesen várni és határozottan reménykedni abban, hogy a báró döntése miatt nem lesz kedvem kiugrani az ablakon.

2016. június 15., szerda

Böszörményi Gyula: A Rudnay-gyilkosságok

Fülszöveg: 1900 ősze.
Budapest székesfőváros a perzsa sah látogatására készül. A titokzatos keleti uralkodó teljes udvarházával egyetemben járja be Európát, mindenhol rendkívüli érdeklődést, sőt rajongást váltva ki.
Rudnay Béla rendőrfőkapitányt azonban egészen más nyomasztja: számos olyan gyilkossági ügy aktája hever az asztalán, amit a legkiválóbb detektívjei sem voltak képesek felderíteni. Vajon a ferencvárosi szatócs miért ölte meg a Bécsből öngyilkossági szándékkal Budapestre érkező festőt – a frissen alkalmazott cselédlány miért mérgezte meg úrnője édesanyját, akit addig sohasem látott – a hamburgi kémiatanár miért utazott Triesztbe, hogy ott a vonaton lelőjön egy általa sohasem látott, tízéves kisfiút? A minden lében kanál Hangay Mili kisasszony és az ő morc bárója nyomozásba kezd, nem tudván, hogy életük máris veszélyben forog.
A Leányrablás Budapesten című, nagy sikerű regény folytatásában a szerző tíz valóban megtörtént, a korabeli sajtó által dokumentált esetre igyekszik fényt deríteni, miközben e szép, izgalmas, békebeli korban valóban élt személyek és valós helyszínek sorát szerepelteti. A nyomozás csak most veszi igazán kezdetét!

2016. május 28., szombat

Böszörményi Gyula: Leányrablás Budapesten

Fülszöveg: Budapest, 1896.
A város a millenniumi ünnepségek lázában ég. A békebeli Monarchia minden zugából tízezerszám tódulnak az emberek, hogy megcsodálják az ezeréves Magyarország egybehordott kincseit. Köztük van a Marosvásárhelyről érkezett, 16 éves Hangay Emma kisasszony is, akinek a rendezvények második napján nyoma vész.
Négy évvel később titokzatos távirat érkezik az azóta is gyászoló, idős édesapa, Hangay Árpád címére: a különös üzenetet Emma, a rég halottnak hitt lány küldte! Az ekkor 17 éves Mili kisasszony, Emma húga azonnal a fővárosba utazik, hogy nővére keresésére induljon.
A talpraesett, éles eszű lány nem sejti, hogy midőn felszáll a vonatra, rémálmokhoz hasonló kalandok sora veszi kezdetét, melyek kibogozásában egyetlen támasza a jó hírű, ám igen zord természetű mesterdetektív, Ambrózy Richárd báró lesz.