Danielle Paige: A Gonosz ébredése

Fülszöveg: Amy ​​Gumm vagyok – egy másik lány Kansasből. Miután egy tornádó végigsöpört a lakókocsiparkunkon, Ózföldén kötöttem ki. De ez az Ózfölde nem olyan volt, mint a könyvben és a filmben. Dorothy visszatért, és elkezdte kilopni a varázslatot a földből. A Varázsló is újra eljött. Glindát már nem lehetett Jó Boszorkánynak nevezni. És ki maradt meg a Gonosz Boszorkányok közül? Egyesítették erőiket a Gonoszok Forradalmi Rendjében, ahová engem is be akartak sorozni. A küldetésem? Megölni Dorothyt.
És amikor egy csapat egykori – vagy talán nem is csak egykori – gonosz boszorkány akar valamit, elég nehéz nemet mondani. Csakhogy a merénylői küldetésem nem a tervek szerint alakult. Dorothy még mindig életben van. A Rend eltűnt. És az otthonom, amelyet mindenáron magam mögött akartam hagyni, veszélybe kerülhet.
Ezen az eltorzult és megosztott helyen valahogy meg kell találnom Noxot és a Rend maradékát, megvédenem Ózfölde igazi uralkodóját, legyőznöm Dorothyt és csatlósait – miközben megpróbálok rájönni, mit keresek itt valójában. De kiben bízhatok meg egy olyan országban, ahol a jó és a rossz közötti határvonalat egy erősebb szél is átrendezheti?
KI AZ IGAZI GONOSZ?

A Dorothynak meg kell halnia elolvasása után izgatottan vártam a folytatást, így azonnal lecsaptam A Gonosz ébredésére is, amikor könyvrendelésre került a sor. Danielle Paige már az első részben teljesen levett a lábamról azzal, ahogyan a feje tetejére állította Ózfölde világát.

Ez a könyv pontosan ott folytatódik, ahol az előző rész abbamaradt, így azonnal beleugrottunk az események közepébe és Amy befuccsolt küldetésének a következményeit követhettük nyomon. Ez a következmény egy folyamatos utazás keresztül-kasul Ózföldén, ami sajnos nem tett jót ennek a könyvnek. Míg a Dorothynak meg kell halnia olvasása során pontosan tudtam, hogy hová akar eljutni a történet, itt ez hiányzott. Persze Amynek mindvégig célja volt, de miután eljutott egy helyre, ott eltöltött egy kis időt, utána pedig bekerült a képbe egy másik cél, így újra a nyakunkba kaptuk Ózföldét és folytattuk az utunkat. Nos, mondanom sem kell, hogy egyszer még rendben van ez a megoldás, na de amikor már sokadik alkalommal süti el a szerző ezt a poént egy könyvben, az már sok.

Mindvégig olyan érzésem volt olvasás közben, mintha ez a rész nem is a sorozat szerves részét képezné, hanem inkább egy átvezető kötet funkcióját töltené be. Olyan volt, mintha a harmadik részt készítené elő a szerző, például azzal, hogy Amy jellemfejlődésére különösen nagy hangsúlyt fektetett. A könyvben leírt utazás fontossága is valójában abban állt, hogy minden egyes állomás abba az irányba vezette a főszereplő lányt, amerre el kellett indulnia ahhoz, hogy eljussunk a könyv csattanójához (ami valójában nekem nem is okozott olyan nagy meglepetést).

Amit még A Gonosz ébredésének kapcsán meg kell említenem, az nem más, mint a mű hangulatának a megváltozása. A Dorothynak meg kell halnia egy meglehetősen véres és hátborzongató feldolgozásként maradt meg az emlékeimben és ehhez viszonyítva egy sokkal lazább történetet kaptam. Persze Amy itt is harcolt Dorothy és a társai ellen, de mintha az egész kicsit könnyedebbre sikeredett volna. Ennek a különbségnek az egyik nyilvánvaló oka lehet az is, hogy Amy jelleme került a középpontba, de engem eleinte meglepett, hiszen egy hasonlóan kegyetlen és véres történetet vártam, mint amilyet az előző rész során kaptam.

A korábban megismert szereplők mellett természetesen újakkal is találkozunk A Gonosz ébredésében, akiknek a megalkotásával szerintem Danielle Paige ismételten bebizonyította, hogy mesterien tud egy már jól ismert történetből valami újat felépíteni. Legyen elég annyi, hogy elképesztően jól sikerültek, egy élmény volt róluk olvasni, a Szárnyatlanok királynőjén és a Heathcliff nevű unikornison többször is jót derültem. Az óriási szívfájdalmamat egyedül Glamora hiánya jelentette, aki az előző rész során a kedvencemmé vált a gonosz boszorkányok közül.

Összességében azt mondhatom, hogy minden kis hibája ellenére szerettem ezt a könyvet. Nem mondom, hogy tökéletes volt, de jól szórakoztam olvasás közben, a szerző visszarepített ebbe a különös világba, a következő részt pedig ismét izgatottan várom, ahol reményeim szerint ismét az események sűrűjébe vetjük magunkat, lehetőleg Glamorával. Az előző rész rajongóinak tudom ajánlani A Gonosz ébredését, de legjobb, ha olvasás előtt mindenki tudatosítja magában, hogy az előző résztől egy picit elmarad ez a könyv.