J. K. Rowling - John Tiffany - Jack Thorne: Harry Potter és az elátkozott gyermek

Fülszöveg: Tizenkilenc ​évvel a roxforti csata után…

Harry Potter élete sosem volt könnyű – és most sem az, amikor a Mágiaügyi Minisztérium túlhajszolt dolgozójaként, férjként és három iskoláskorú gyermek apjaként kell helytállnia. Miközben Harry a múlttal viaskodik, kisebbik fiának, Albusnak is meg kell küzdenie a reá nehezedő családi örökséggel. A múlt és a jelen vészjósló összeolvadása azzal a ténnyel szembesíti apát és fiát, hogy a sötétség néha egészen váratlan helyekről támad.

Akárcsak a Legendás állatok és megfigyelésük című filmhez, ehhez a könyvhöz is meglehetősen szkeptikusan álltam hozzá, azonban míg az előbbi esetében az aggályaim teljesen alaptalannak bizonyultak, addig a színdarab esetében kiderült, hogy pontosan azt kaptam,amire számítottam. Vagyis ha jobban belegondolok, mégsem, ugyanis a Harry Potter és az elátkozott gyermek minden képzeletet felülmúlóan rossz volt. Ezzel meg is szeretném ragadni az alkalmat és felszólítani minden kedves olvasómat, hogy csakis saját felelősségre olvassatok tovább! A bejegyzés a továbbiakban spoileres lesz és erős negatív kritika fogalmazódik meg benne!

Maga a cselekmény is több sebből vérzik, így először azokat a katasztrofális momentumokat veszem sorra, amik kínszenvedéssé tették az olvasást. A történet elején adott nekünk Harry és a fia, Albus, aki attól a tehertől szenved, hogy a híres-neves Harry Potter az apja. A történet ott kezdődik, ahol a Halál ereklyéi epilógusa végét ér. Albus tehát elindul a Roxfort Expresszen az iskolába és már a vonatúton megismerkedik Scorpiusszal, Draco Malfoy fiával. Ekkor következett talán az első olyan eleme a cselekménynek, amitől kedvem támadt a fejemet beleverni a falba. Amikor Albus és Rose (Hermione és Ron lánya) bemennek abba a fülkébe, ahol Scorpius ül, Rose azonnal elítéli Scorpiust a családja miatt és nem is hajlandó vele együtt megtenni az utat. Hermione lányáról van szó, könyörgöm! Hermione volt talán a Harry Potter-univerzum legempatikusabb karaktere, az egyedüli ember, aki a manójogokért harcolt. Mégis hogyan tudott felnevelni egy olyan gyereket, aki ilyen előítéletes? Ráadásul ebben a remekre sikeredett jelenetben hangzik el először az utalás arra a pletykára, miszerint Voldemortnak született egy gyereke és ez Scorpius lenne (akit Rowling úgy írt le az eredeti történet epilógusában, mint Draco szakasztott mását...persze, logikus, hogy ő lenne Voldemort fia...).

Ekkor ugrunk néhány évet, Harry pedig boldog varázsbűnüldözés közben elkoboz egy időnyerőt egy exhalálfalótól. Nem igazán fér a fejembe, hogy ez a bizonyos volt halálfaló hogyan lehet szabadlábon, no de mindegy is, térjünk át az időnyerőre. Ez nem olyan nevetséges kis szerkezet ám, amit Hermione használt a harmadik tanévben, hiszen azzal órákat lehetett csak visszamenni, de ezzel akár éveket. Harry és a mágiaügyi miniszter posztját betöltő Hermione azonban nem semmisítik meg a meglehetősen veszélyes tárgyat, amivel kapcsolatban természetesen a pletykák is szárnyra kapnak. Ekkor Amos Diggory, Cedric apja, aki az Idős Boszorkányok és Varázslók Szt. Oszvald Szeretetotthonában tengeti mindennapjait, begurul a kerekesszékében Potterékhez (ezen a ponton kezdtem azon tanakodni, hogy ez valamiféle paródia is lehet), és arra kéri Harryt, hogy menjen vissza az időbe és mentse meg a haláltól Cedricet. Harry felelősségteljes felnőtt emberként elmagyarázza Amosnek, hogy ez nagyon veszélyes lenne, de a hallgatózó Albus ezt később figyelmen kívül hagyja, majd Scorpiusszal együtt leugrik a mozgó Roxfort Expreszről, miközben a büfés boszorkány elől menekülnek (ne kérdezzétek, higgyétek el, nem akarjátok tudni) és elballagnak a már említett varázslók számára fenntartott öregek otthonába. Az Amos Diggoryval folytatott eszmecsere után úgy döntenek, hogy ők ellopják az időnyerőt, egyenesen Hermione minisztériumi irodájából. Percek alatt átjutnak a védővarázslatokon, amik mintha kifejezetten azt a célt szolgálták volna, hogy megkönnyítsék a gyerekek dolgát és boldogan mennek vissza a Trimágus Tusa idejére.

Többször is összezavarják a múltat a második próbálkozásuk pedig azt eredményezi, hogy megváltoznak a múltbeli események, Harry meghal, Voldemort pedig győztesként kerül ki a háborúból. Scorpius az alternatív világban még élő Piton segítségével helyreteszi az összegubancolódott eseményeket, majd bevallják a felnőtteknek, hogy mi történt. Ekkor ismét egy vicces jelenet következik, ahol McGalagony elkezd veszekedni Harryvel, Hermionéval és Dracóval (arra nem emlékszem, hogy Ron is ott volt-e), és azt mondja nekik, hogy fogalmuk sincs, milyen a háború. Hát, szerintem kész csoda, hogy túlélték a legutóbbit, de McGalagony biztos jobban tudja nálam. Ezek után pedig következett a történetnek az az eleme, ami nálam teljes mértékben kicsapta a biztosítékot: Voldemortnak van egy lánya. Igen, a Sötét Nagyúr a Halál ereklyéi eseményei alatt, egy kis kikapcsolódás gyanánt, miközben Harryt és a bodzapálcát hajkurászta, gyereket nemzett Bellatrix Lestrange-nek és a lányuk a roxforti csata évében született. Ez pedig egész egyszerűen nevetséges. Voldemort, aki nem tudott szeretni, tulajdonképpen semmi emberi nem volt benne, személyes véleményem szerint frigid lehetett, már hogyan ejtett volna teherbe egy férjes asszonyt? Jó, persze, értem én, hogy Rodolphusnak a saját érdekében nem volt ajánlatos akár egy rossz szót is szólnia, na de könyörgöm, mégis mi ez? És Draco hogyan nem vette észre, hogy a nagynénje, aki akkoriban náluk lakott, szült egy gyereket?

Azonban ezt a szerencsétlen történetet nem csak a cselekménye teszi minősíthetetlenül rosszá, hanem a stílus is, amiben íródott. Gyermeteg, bugyuta és nevetséges mondatok tarkítják ezt a "remekművet", ami egy fanfictionben még talán elmenne, de nem egy könyv formában kiadott írásban. Azonban ha rajongói írásként tekintek rá, akkor is azt kell mondanom, hogy rá kellene tenni az AU (alternatív univerzum) és az OOC (a karakterek jelleme eltér az eredetitől) jelzőket figyelmeztetés gyanánt.

Azért választottam ezeket a képeket, mert tökéletesen kifejezik
az érzéseimet a könyvvel kapcsolatban

Őszintén szólva, az a legszörnyűbb az egészben, hogy az interneten ennél sokkal színvonalasabb fanfictionök vannak, amik inkább megérnék a kiadást, mint ez az izé. A szereplők jelleme borzalmas, Harry cseppet sem hasonlít arra a fiúra, akit megismertünk az eredeti történetben, Ron úgy viselkedik, mint egy agyatlan idióta, Draco rettenetesen nyálas, Hermione pedig komolytalan. Összességében annyit tudok mondani, hogy nem vagyok hajlandó ezt a részt folytatásként elfogadni, nem értem, hogy Rowling miért adta ehhez a nevét és nem is vagyok hajlandó több szót fecsérelni az értékelésére. Remélem, mindenkit sikerült lebeszélnem az olvasásról, higgyétek el, nem éri meg.