Böszörményi Gyula: Leányrablás Budapesten

Fülszöveg: Budapest, 1896.
A város a millenniumi ünnepségek lázában ég. A békebeli Monarchia minden zugából tízezerszám tódulnak az emberek, hogy megcsodálják az ezeréves Magyarország egybehordott kincseit. Köztük van a Marosvásárhelyről érkezett, 16 éves Hangay Emma kisasszony is, akinek a rendezvények második napján nyoma vész.
Négy évvel később titokzatos távirat érkezik az azóta is gyászoló, idős édesapa, Hangay Árpád címére: a különös üzenetet Emma, a rég halottnak hitt lány küldte! Az ekkor 17 éves Mili kisasszony, Emma húga azonnal a fővárosba utazik, hogy nővére keresésére induljon.
A talpraesett, éles eszű lány nem sejti, hogy midőn felszáll a vonatra, rémálmokhoz hasonló kalandok sora veszi kezdetét, melyek kibogozásában egyetlen támasza a jó hírű, ám igen zord természetű mesterdetektív, Ambrózy Richárd báró lesz.

Te jó Isten! Szentséges Istenem! El se hiszem, hogy én valaha is vonakodtam elolvasni ezt a könyvet, sőt, hogy csak ímmel-ámmal tettem fel a várólistámra. A Leányrablás Budapesten fantasztikus, hihetetlen, fenomenális élményt jelentett, örülök, hogy nem fosztottam meg magam tőle.

A történetvezetést csodásan oldotta meg a szerző, többségében a főszereplő Mili mesélt, máskor pedig a korábban eltűnt Emma sorsába nyerhettünk betekintést. A két szálon futó cselekmény sokszor még izgalmasabbá tette az egyébként sem unalmas történetet, de ami engem igazán levett a lábamról, az a hangulatteremtés volt. Olyan atmoszféra lengte körül a történetet, aminek köszönhetően azonnal a századforduló Budapestjén találtam magam én is. Látszik, hogy a szerző alaposan utánajárt a korszaknak, precíz kutatómunka állhatott az írás mögött, ezzel pedig azonnal kivívta az elismerésemet. A könyv másik erőssége a benne olvasható szép, ízes magyar beszéd volt. Örömmel fogadtam, hogy Böszörményi Gyula kihasználta a magyar nyelv nyújtotta lehetőségeket, ez pedig elsősorban gyönyörű szóvirágokat eredményezett néhol, más helyeken pedig fantasztikus kontraszt született a különböző társadalmi rétegek szóhasználatában, amit valljuk be, ritkán lehet ilyen szépen érzékelni.

A szereplők ábrázolásával kapcsolatban is kitűnő munkát végzett a szerző, egytől egyig élettel teli figurák lettek, de persze a főszereplő párosunk kimagaslik közülük. Mili üde színfoltot jelentett a fiataloknak szánt könyvek hősnőinek palettáján. Akaratos, túzrőlpattant, ellenben egy cseppet sem idegesítő, igazán szerethető főszereplő. Az esetek többségében még csak meggondolatlanul sem cselekedett (na jó, talán egy kicsit mégis), de igazi katasztrófával sem verte a környezetét (ha mégis, akkor pedig nem olyan bugyuta módon, mint ahogy azt a hasonló könyvek hősnőitől megszokhattuk). Ambrózy báró tipikus figurája lehetne bármelyik könyvnek, a maga mogorva, néha kissé faragatlan stílusával, amivel persze azonnal az olvasók többségének szíve csücske lesz. Imádtam róla olvasni és mindvégig azért szurkoltam, hogy jöjjön össze Milivel (remélem, ez bekövetkezik a folytatásban).  A mellékszereplők is mind színes figurák, nincs két ugyanolyan köztük és közülük is sokakat a szívembe zártam, legyen szó a mindig segítőkész Terka néniről, a csupaszív Kugler Tóniról, Erdődy grófnőről vagy akár Istiről, akinek a szavajárása tényleg minden pénzt megért.

A legfurcsább dolog a könyv kapcsán az, hogy nem tudok semmibe sem belekötni. Egyszerűen imádtam minden egyes sorát, a leghőbb vágyam pedig az, hogy mihamarabb elkezdhessem a második részt. Ennek a regénynek képes lennék millió csillagot adni, ha lehetne, de inkább csak azt tanácsolom azoknak, akik még nem olvasták, hogy azonnal pótolják az elmaradást.