2016. április 8., péntek

Liebster Bolg Award ismét

Büszkén jelenthetem be, hogy a blogom elnyerte a harmadik díját. Ezúttal Orsi volt olyan kedves, hogy gondolt rám. A díjat ezúton is köszönöm neki, a válaszait pedig itt olvashatjátok el.

A díjról:

A kezdeményezés Németországból indult, amelyet bloggerek adják egymásnak. Leginkább azt szeretnék vele elérni, hogy az olvasók jobban megismerjék a bloggert, illetve megtudják azt is, hogy ő kiket olvas, és kiket ajánl olvasásra. Éppen ezért van egy marketing háttere is, hiszen a blogger tovább is adja a díjat, nemcsak megkapja.
A liebster szó jelentése egyébként kellemes, értékes, legkedvesebb, amely utal arra, hogy az odaítélő szívesen jár vissza az adott blogra, és éppen ezért is ajánlja. Fontos megemlíteni azt is, hogy a lánclevelekhez hasonló módon terjed, és a jelölés során nincsen semmilyen tartalmi megkötés. Nemcsak könyves, filmes blogok kaphatják meg, hanem ugyanúgy oda lehet ítélni egy kismama blognak, vagy akár egy gasztroblognak. A jelölésekkel is elárulja egy blogger magáról, hogy melyek azok a területek, amelyekről szívesen olvas. A Liebster Blog Award-ot egyébként nem kötelező továbbadni, de felesleges megszakítani a láncot, hiszen ez mindenkinek elismerést jelent, és ha valami tetszik, akkor dicsérjük meg nyugodtan. Díjat adni pedig szép gesztus.

A díj kötelezettséggel jár, amelynek itt vannak a szabályai. Fontos, hogy a szabályok változhatnak, és maguk a bloggerek is alakítanak rajta:
- Írd meg, hogy kitől kaptad a díjat, linkeld be a posztodba a blogját!
- Írj 10 olyan dolgot magadról, ami nem köztudott!
- Válaszolj a jelölő személy által feltett kérdésekre!
- Nevezd meg az új jelölteket és tegyél fel tíz kérdést nekik!
- Értesítsd a blogokat arról, hogy díjat kaptak tőled!

Én most azzal kezdem, hogy egy kicsit megváltoztatom a szabályokat, ugyanis képtelen vagyok 10 dolgot összeszedni magamról, így ez a rész most kimarad.

Orsi kérdései:

Miért kezdtél el blogolni?
A blog unaloműző tevékenység gyanánt kezdte pályáját tavaly tavasszal. Rengeteg szabadidőm volt, amivel nem tudtam mit kezdeni, így egy némettanárom javaslatára elindítottam a blogot.

Melyik a kedvenc filmed és miért?
Nincs kedvenc filmem, két alkalomnál többször nagyon ritkán nézek meg valamit, de a Szépség és a Szörnyeteg Disney-változatát bármikor újra tudom nézni.

Mit szoktál csinálni a szabadidődben?
Természetesen olvasni és blogot írni :) Ezen felül szoktam persze filmeket is nézni, de leginkább az olvasás a jellemző.

Mi az, ami motivál a blog működtetésében?
Mint említettem, a blog unaloműző elfoglaltságként indult, de időközben lehetőséggé vált arra is, hogy a régóta bennem lappangó kreatív hajlamaimat kibontakoztassam. Az írás tökéletes lehetőséget nyújtott erre, így azóta nem csak a szabadidő hasznos eltöltésének egyik formáját látom benne, hanem a remek szórakozás lehetőségét. Ezen felül persze minden új olvasónak és minden visszajelzésnek örülök, amik szintén motiválnak a soron következő bejegyzés megírásában.

Melyik közösségi portálokat használod?
Nem vagyok fönn túl sok oldalon. A Moly és a Facebook az, amit rendszeresen használok.

Melyik az a három város, amit legszívesebben meglátogatnál és miért?
Szentpétervár, Moszkva és Párizs. Oroszország az első számú szerelmem, de gondolom ez már sokaknak feltűnt, így nem meglepő, hogy Szentpétervárt és Moszkvát választottam elsőnek.Párizs pedig ellenállhatatlanul vonz, és bár jártam már ott, szívesen visszamennék.

Könyvtár vagy könyvesbolt?
Könyvesbolt mindenképp. Imádom hazavinni a könyveket, hogy aztán hónapokkal később is levehessem őket a polcról.

Melyik volt az idei év eddigi legnépszerűbb bejegyzése?
Amelyik az And then there were none című Tíz kicsi néger adaptációról íródott.

Van-e háziállatod és ha igen, milyen?
Van egy keverék kutyám. Igazi kis bolond és eszméletlenül aranyos :)

Van-e valamilyen fóbiád?
Tériszonyom van, de az évek során próbáltam leküzdeni. Javult a helyzet, de ha nem muszáj, még mindig nem megyek magasabb helyekre. 

Akiknek a díjat továbbküldöm (ugyanezekkel a kérdésekkel, sajnos nem volt időm újakat kitalálni):
Babó Buca

Végül pedig megosztanék veletek egy kis apróságot. Ma egy éves a blog, amit én is alig akartam elhinni. Valamelyik nap kezdett el motoszkálni a fejemben a gondolta, hogy nahát, valamikor tavaly áprilisban indítottam el.  Sajnos az alkalomra nem tudtam semmivel se készülni (különösen annak fényében, hogy én is a héten eszméltem fel), de azért írok egy pár szót. Először is, nagyon örülök, hogy elindítottam a blogot, ugyanis mint fentebb is említettem, lehetőségem nyílik kreatív hajlamaimat kiélni és rengeteg embert megismertem. Remélem, azóta jobban is belejöttem a dologba és még nagyon sokáig tervezem csinálni :)

4 megjegyzés:

  1. Nagyon boldog blogszülinapot kívánunk neked! :) :)
    És a díjat is köszönjük itt is! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! :)
      És nagyon örültem, hogy odaadhattam a díjat! :)

      Törlés
  2. Nagyon szívesen és boldog blogszülinapot! :)

    VálaszTörlés