Jean Webster: Kedves Ellenségem!

Fülszöveg: Mi nehezebb? Száztizenhárom árva gondját viselni, egy árvaházat eligazgatni minden szakmai tapasztalat nélkül – avagy puhára főzni, mosolyra fakasztani egy mogorva, goromba, ámde tiszteletre méltó skót orvost? 

Nos, ennek csak Sallie McBride, e „kétfrontos” küzdelem szenvedő alanya a megmondhatója. Szerencsére kudarcairól, győzelmeiről rendszeresen tájékoztatja legjobb barátnőjét, Judyt, az immár révbe ért egykori árvaházi növendéket. A szellemes, derűs, bizakodó, és csipetnyi öniróniával fűszerezett levélregényt tini olvasók és mamák egyaránt élvezettel forgathatják.

Korábban olvastam az írónő másik könyvét, a Nyakigláb Apót, az olvasás befejeztével pedig azonnal eldöntöttem, hogy a folytatását is meg kell szereznem valahonnan. Ez persze elég sokat váratott magára (khmm...7-8 évet), de sebaj, a lényeg az, hogy mégis sikerült sort kerítenem a Kedves Ellenségemre. 

Sajnos a történet nem ragadott úgy magával, mint ahogy arra a Nyakigláb Apóval kapcsolatban emlékszem. Kedves, bájos, aranyos, szórakoztató történet volt, de valamit hiányoltam belőle. Sokkal komolyabb alaphangot ütöttek meg Sallie levelei, mint Judy irományai, ami persze nem gond, de én most hiányoltam belőle azt a bizonyos könnyedséget, ami ez előző részt teljes mértékben áthatotta. Persze, ez nem igazán meglepő, hiszen Sallie egy árvaház élére kerülve számol be mindennapjairól, ami magában hordozza a kissé súlyosabb alaphangot. Ettől függetlenül tetszett a történet, a szereplők a szívemhez nőttek és számtalanszor megmosolyogtatott a könyv, annak ellenére, hogy durvább dolgokról is szó esett a műben, amik nem adtak sok vidámságra okot. 

Tulajdonképpen nagyon élveztem, ahogy az árvaház életét bemutatta a szerző. A gyerekek egytől egyig különlegesek voltak, ki jó, ki rossz értelemben. Sallie gyereknevelési elvei néhol igencsak rendhagyóak voltak, de én számtalanszor mosolyogtam az ötletein, illetve azokon a levelein, amiket nem Judynak, hanem az árvaház mogorva skót orvosának, McRae doktornak címzett, akit a könyv végére igencsak megkedveltem. 

Nem is tudom, mit lehetne még írni erről a könyvről. Kedves, bájos, szívmelengető történetről van szó, tipikus lányregény, ami jót tesz az ember lelkének. Aki ilyesfajta szórakozásra vágyik, annak mindenképp a figyelmébe ajánlom. Mióta befejeztem az olvasást, szemezgettem Jean Webster más könyveivel is, az Erre csak Patty képes is hasonló kaliberű olvasmánynak tűnik, így lehet, hogy a közeli vagy távoli jövőben teszek vele egy próbát.