2016. február 12., péntek

Fan Wu: Február virágai

Fülszöveg: Két lány, akiket összehozott a sors. Két nő, akiket elválasztott. A tizenhét éves Ming és a hét évvel idősebb Jen nemigen hasonlítanak egymásra. Az ártatlan Ming mindig is „jó kislány” volt, aki álomvilágban élt. Míg a gyönyörű és vad Jen szépségét kihasználva megszerzi amit akar, miközben falja az életet, és a férfiakat. Egy nap, amikor Ming hegedűjátékát gyakorolja, Jen megszólítja, és innentől a két lány élete óhatatlanul összegabalyodik, vonzzák és taszítják egymást, hogy végül együtt lépjenek a tiltott ösvényre, ahol sötét titkaikkal kell szembenézniük…


Furcsa kis könyv volt ez. Amikor belekezdtem, nem is tudtam, hogy mire számítsak, különösen annak fényében, hogy Molyon nem kapott túl jó értékeléseket. Ennek ellenére feltétlenül tenni akartam velem egy próbát, amit a fenntartásaim ellenére nem bántam meg, ugyanis magam is meglepődtem azon, hogy mennyire szerettem ezt a könyvet.

Tetszett, ahogyan az írónő megjelenítette Kína zárt világát. Először olvastam úgy erről az országról, hogy egyetemi környezetbe helyezkedett a történet,  miközben a mindennapi élet megpróbáltatásaiba és furcsaságaiba is betekintést nyerhettünk. Érdekes volt közelebbről megismerni a diákok életét, de ugyanúgy szerettem azokat a részeket is, amelyek Ming és Jen kapcsolatát boncolgatták. Valójában sokáig nem is tudtam hova tenni kapcsolatukat, azonban mindvégig úgy éreztem, hogy tökéletes alapot adtak a történetnek. A naiv kislány és az őt "elrontó" lány témája nem újdonság, mindig lehet hasonló történettel találkozni. Ami színt hozott Fan Wu regényébe az nem más, mint hogy a két lány kapcsolata meddig fejlődött, illetve a stílus, ahogyan ezt az írónő megjeleníti. 

Valami oknál fogva csak elragadtatással tudok visszaemlékezni az írásmódra, a szavakkal olyan ügyesen bánt a szerző, hogy mindvégig olyan érzésem volt, hogy közelről vagyok tanúja az eseményeknek és Ming minden apró kis gondolatába bele tudtam élni magam, még akkor is, ha nem értettem vele egyet. Ami pedig a főszereplő Ming kapcsán nagyon tetszett, az volt, hogy az ő személyében egy igazi könyvmolyt ismerhettünk meg, aki falta a világirodalmi és a kínai alkotásokat is.

Minden várakozásommal ellentétben tehát kellemesen csalódtam ebben a könyvben (legközelebb nem hagyom, hogy a rossz százalékok bármitől is eltántorítsanak), és aki kedvet kapott bepillantani a 90-es évek Kínájának mindennapjaiba egy egyetemista lány szemszögén keresztül, annak bátran ajánlom.

3 megjegyzés:

  1. Szia! :)

    Nagyon tetszik a blogod.
    Véletlenül találtam rá, de roppant érdekesnek találom, főleg azért, mert nem olyan könyvekről írsz, mint mások. Ettől egyedi lesz.
    Fel is iratkoztam olvasónak, hogy kicsit tágítsam a látókörömet. :)

    Ha van kedved, nézz be kérlek az én blogomra is.

    Üdv,
    Klodette

    klodettesbookclub.blogspot.hu

    VálaszTörlés
  2. Hú és most látom csak, hogy jelenleg a Kendra Krónikák első részét olvasod.
    Arra nagyon kíváncsi leszek, mert imádtam a Beastly-t. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)
      Köszönöm a kedves szavakat, örülök, hogy tetszik a blog :) Én is mindenképpen be fogok nézni hozzád :D
      Imádon Alex Flinn könyveit, a Beastly volt az első, amit tőle olvastam, azóta pedig próbálom sorra keríteni az összes művét. Biztos lesz róla bejegyzés :)

      Törlés