Stacey O’ Brien: Wesley, kedvesem

Fülszöveg: Stacey O'Brien biológus 1985-ben, Valentin napon ismerte meg a négynapos gyöngybagolyfiókát - és a végzetes találkozás bámulatos, 19 évig tartó kapcsolattá nőtte ki magát. A szárnyideg-károsodott kisbagolyról megállapították, ... Folytatás ››hogy soha nem tud majd tökéletesen repülni, és egyedül nem maradna életben a vadonban. O'Brien, a caltechi bagolylaboratórium fiatal asszisztensnője azonnal beleszeretett a szerencsétlenül járt bagolyfiókába, és magához vette a madarat. A humoros és megrendítő történet kettejük drámai, két évtizedes kapcsolatát meséli el.    
               

Azt rögtön a bejegyzés elején be kell vallanom, hogy hirtelen felindulásból kezdtem bele a könyvbe. Hiába volt várólistán, nem éreztem azt a bizonyos késztetést, hogy nekem ezt a könyvet mindenképpen el kell olvasnom, így könnyen előfordulhatott volna, hogy még évekig várat magára az elolvasása. Szerencsére nem így történt, ugyanis egy igazán megkapó és bájos történetben volt részem, aminek minden egyes sora valós eseményeken alapul.

A Wesley, kedvesem egyszerre ismeretterjesztő és életrajzi regény, ugyanis amellett, hogy rengeteget tudhatunk meg belőle a baglyokról és más állatokról, Stacey részletesen és őszintén ír életének arról a 19 évéről, amikor Wesley vele élt. Részletesen betekinthetünk a biológusok mindennapjaiba is, de a hangsúly természetesen a baglyokon van. Olvasás közben döbbentem rá arra, hogyaz iskolai biológiaórákon valójában nagyon keveset tanítanak az állatok viselkedéséről, azonban a könyv ezeket az ismereteket szépen kipótolja, Stacey pedig kiváló mesélő, akinek minden sorából árad a Wesley iránt érzett szeretete és ragaszkodása, amit az is bizonyít, hogy mennyi áldozatot hozott ezért a tüneményes bagolyért.

Jaj, Wesley....tényleg nem hittem volna, hogy ennyire a szívemhez fog nőni egy olyan állat, akiről csak egy könyv lapjain olvasok, de ezt a gyöngybaglyot nagyon megkedveltem. Sokszor mosolyogtam a szokásain és azon, hogy néhány helyzetben milyen emberi reakciói voltak. Leginkább a kutyámra emlékeztetett, aki például rendszeresen megsértődik, ha ő kimarad valamiből, amit másoknak szabad (az teljesen mindegy, hogy miről van szó, legutóbb az volt a problémája, hogy ő nem kapott rágót). De visszatérve a könyvre, én nagyon örülök, hogy Stacey műve által megismerhettem a "bagolymódit", ami rengeteg alkalommal csalt mosolyt az arcomra. Wesley tüneményes, édes állat volt, annak ellenére, hogy ragadozónak született, és emiatt olvasás közben le se lehetett vakarni a vigyort az arcomról.

Ha valaki elolvassa a könyvet, annak minden bizonnyal felejthetetlen élményben lesz része. Stacey és Wesley kapcsolata igazán különleges volt és ez az a történet, amit mindenkinek meg kellene ismernie. Aki állatbarát, az biztosan imádni fogja a könyvet, aki pedig nem, azt is biztosan közelebb hozza a könyv az állatokhoz, legyen szó kutyáról, macskáról vagy akár gyöngybagolyról.