Laurel Corona: A négy évszak

Fülszöveg: A híres velencei leányárvaház és zeneiskola, az Ospedale della Pietà lépcsőjén két kislányt találnak az apácák. A lánytestvérek rendkívüli zenei tehetséget mutatnak már kicsi koruk óta. A fiatalabbik, a tüzes, temperamentumos Chiaretta csodálatosan énekel, míg az idősebb, a csendes, visszahúzódó természetű Maddalena mennyei hangokat képes előcsalogatni hegedűjéből.  Felcseperedésük után a két lány élete különböző ösvényeken halad tovább. Chiaretta feleségül megy egy gazdag arisztokratához, és Velence egyik legbefolyásosabb asszonyává válik. Maddalenát a barokk zenei élet nagymestere, Antonio Vivaldi veszi pártfogásba, akinek a múzsája lesz. Beteljesülhetetlen szerelmük gyümölcseként szebbnél szebb zeneművek születnek. 

A 18. században játszódó, költői gazdagsággal megírt regényben Velence egyik legpompásabb időszaka kel életre, s benne két elválaszthatatlan lánytestvér szívet melengető története.

Szegény könyv már régóta állt a polcomon, arra várva, hogy elolvassam. Másfél éve rendeltem egy antikváriumból, de egyszerűen féltem belekezdeni. Hiába vonzott a gyönyörűséges borító, olyan élénken éltek bennem a rettenetes iskolai énekórák, hogy az a tény, hogy a regény nagy része Vivaldiról fog szólni, finoman szólva is elriasztott az olvasástól. Féltem, hogy unni fogom, esetleg elárasztanak a zenetudománnyal kapcsolatos információk és szakkifejezések, amik vagy nem igazán érdekelnek vagy amiket nem is értek. Aztán mégis belekezdtem a könyvbe, és bár eleinte félve olvastam, egy idő után megkönnyebbülten vettem tudomásul, hogy a félelmein feleslegesek és teljesen alaptalanok voltak. Ezek után pedig békésen hátradőltem és hagytam, hogy a könyv elvarázsoljon és a XVIII. századi Velencébe repítsen.

Valójában A négy évszak teljesítette minden elvárásomat, amit egy jó történelmi regénnyel szemben támasztok. A szerző tehetsége nem csak a kiváló korrajzban mutatkozott meg, hanem a hangulatteremtésben is. Olvasás közben éreztem a korabeli Velence minden apró rezdülését, és sokszor éreztem, hogy a Pietában  járok a lányokkal vagy épp egy gondolában ülök. Ráadásul ismeretszerzés szempontjából is kitűnő olvasmány, hiszen akaratlanul, végre egyszer ellenérzések nélkül bővíthettem a barokk zenével, Vivaldival és az operákkal kapcsolatos ismereteimet.

Vivaldi meglehetősen fontos szerepet töltött be a műben, azonban mégsem ő állt a középpontban, hanem a két testvér, Maddalena és Chiaretta. Mindkét lányt nagyon könnyű volt megkedvelni, azonban én a Chiarettáról szóló részeket jobban szerettem, bár ennek az volt az egyik oka, hogy ő volt az, aki elhagyta a Pietát és a velencei arisztokraták mindennapjait élte, míg a nővére az egész életét a zeneiskolában töltötte. Azok a jelenetek, ahol Maddalena állt a középpontban, egyet jelentettek Vivaldi és a barokk zene világával, míg a húgáról szóló részek egyértelműen színesebbek voltak (ami persze nem jelenti azt, hogy a Pietában történtekről ne lett volna jó minél többet olvasni). Vivaldi pedig unos-untalan felbukkant, a számos megkérdőjelezhető döntésével és nagyon is emberi hibáival együtt, azonban ezek a jellemvonásai sem segítettek abban, hogy olyan átlagos szereplőnek lássam, mint a regény más alakjait. Leginkább azzal tudom megfogalmazni a lényeget, ha azt mondom, hogy a zeneszerző számomra a megérthetetlen zseni figuráját testesítette meg.

A Pieta ma

Amit még nagyon szerettem ebben a könyvben a főszereplő testvérpáron és Velencén kívül, az a számos, kissé furcsa korabeli szokás volt, amiről eddig sehol sem olvastam. Ezek az apróságok is csak még érdekesebbé tették az amúgy sem unalmas történetet, amit a gyönyörűen megfogalmazott mondatok is megspékeltek, ugyanis Laurel Corona nagyon jól ír. A magyar kiadásra sem tudok egy rossz szót se mondani, a könyv csodaszép, ahogy a Tericum Kiadó kötetei általában. 

A fentiek után pedig gondolom nem meglepő, ha a könyvet nyugodt szívvel ajánlom, ha nem is mindenkinek, de a történelmi regények kedvelőinek igen, és persze azoknak, akik egy szórakoztató, ám egyben komolyabb hangvételű olvasmányra vágynak. Ha pedig valakit különösen érdekel Vivaldi vagy a barokk zene, annak egyenesen kötelező a mű, és biztosan nem fogja az elolvasását megbánni.

A végére pedig legyen egy kép Vivaldiról is