Philippa Gregory: A makrancos királyné

Fülszöveg: Mit tehet egy asszony, ha leendő férje egy sorozatgyilkos uralkodó?

Parr Katalin, a harmincesztendős asszony titkos szerelmi viszonyt folytat Thomas Seymourral, de nincs választása, amikor VIII. Henrik – aki már négy királynét eltemetett, és korban akár az apja is lehetne –, úgy dönt, hogy elveszi feleségül. Katalin független és gondolkodó nő, tudja, milyen veszélyek lesnek rá… Henrik azonban eleinte bálványozza az új arát, Katalin pedig kezd megbízni benne, miközben egyesíti a királyi családot, az udvarban létrehoz egy radikális felfogású tudóskört, és régensként még az országot is vezeti. De ő sem menthet meg minden protestánst, amikor Henrik veszedelmes tekintete a királyné felé fordul…
Philippa Gregory, a királyregények királynője VIII. Henrik utolsó feleségéről írt megindító regényt; egy nőről, aki szenvedély és tudás dolgában is a férje felett állt.

 

Gondolom, a blog régebbi olvasói számára nem újdonság, hogy hatalmas rajongója vagyok Philippa Gregory könyveinek. Szeretem, hogy a könyveiben történelmi tényekre támaszkodva formálja a szereplők jellemét, a tetteiknek mindig jól látható okaik vannak és azt is szeretem, ahogy Gregory a hiányzó réseket betömi és mindig megindokolja, hogy miért úgy egészítette ki az eseményeket, ahogy.

Ennek fényében fogtam neki A makrancos királyné olvasásának. Kíváncsi voltam erre a regényre, hiszen még sosem olvastam részletesen arról a korszakról, amikor Parr Katalin uralkodott királynéként. Ha akadt is a kezembe olyan mű, ami ezt a korszakot dolgozta fel, Parr Katalin csak mellékszereplőként, említés szintjén bukkant fel. Ráadásul régen volt már a kezemben Gregorytól regény, így ki voltam éhezve a szerző könyvére, azonban kissé vegyes érzéseim vannak A makrancos királynéval kapcsolatban. Élveztem, tetszett, de hiányzott az a bizonyos különleges érzés, amit az írónő igazán jó művei szoktak okozni.

Ahogy  visszagondolok az olvasásra, több olyan eleme is volt a könyvnek, ami miatt számomra nehezebbé válhatott az olvasása. Ennek egyik oka az lehetett, hogy sok szó esett a katolikusok és a protestánsok szembenállásáról, én pedig nem szívesen olvasok a vallási vitákról. Ez persze nem Philippa Gregory hibája, hiszen ezt a korszakot nem is lehet másképpen feldolgozni, természetes, hogy ennek az ellentétnek a történet szerves részét kellett képeznie.

Parr Katalin

Azonban a másik elemhez, ami belőlem ellenérzéseket váltott ki, nagyon is sok köze volt az írónőnek. Ez pedig nem más, mint a könyveiben megtalálható szexjelenetek. A Tudorok sorozat korábbi részeiben is rengeteg hasonlót olvashattunk, majd a Rózsák háborúja alatt mintha ezekből visszavett volna. Én az erotikus jelenetek mérsékeltebb jelenlétének kifejezetten örültem, ugyanis A Tudorokban sokszor nem volt semmi szerepük a történetben vagy egyszerűen nem illettek a történet sodrásába. A Rózsák háborúja olvasása közben azért is ért kellemes meglepetés, mert Gregory sokszor csak utalt az ágybeli jelenetekre, de nem fejtette ki őket részletekbe menően, hanem a történetet vitte tovább. A makrancos királynéba azonban visszatüremkedtek ezek a részek, így az első oldalakon azonnal részletekbe menően olvashattam Parr Katalin és Thomas Seymour intim kapcsolatáról, majd az öregedő Henrik ágybeli kudarcairól és perverzióiról. Nos, én remekül meglettem volna ezek nélkül is.

Ami még nekem hiányzott, az Gregory fantáziája volt. Akár A másik Boleyn lányra, akár a Rózsák háborúja sorozatra gondolok, mindig jött egy pont, amikor elszabadult az írónő fantáziája és kitöltötte a hiányos adatok miatt megjelenő lyukakat. Mintha ez a szabadság eltűnt volna ebből a könyvből és csak unalomig ismételtünk volna néhány elemet. Ez nem az a Philippa Gregory volt, akitől én annyira szeretek olvasni, mintha ez a történet nyomába se ért volna az előzőeknek. VIII. Henrik alakja is kissé különösre sikeredett, mintha egy hisztis gyerek és egy kedélyes bácsika keveréke lett volna, nem pedig egy zsarnok és őrült király. 

 Félreértés ne essék, nem volt rossz könyv. De az én szememben a gyengébb Gregory-kötetek közé tartozik. Nem is tudom megmondani, mikor csalódtam valamelyik művében így, de A makrancos királyné nem hozta azt a szintet, amit vártam. Remélem, a következő regénye ennél élvezetesebb lesz.