Jessie Burton: A babaház úrnője

Fülszöveg: Mindazt, amit látsz, játéknak veszed. Amszterdam, 1686. A tizennyolc éves Petronella Oortman a városba érkezését követően elfoglalja helyét dúsgazdag kereskedő férje, Johannes Brandt oldalán. Hamarosan rá kell azonban ébrednie, hogy az élete nem pontosan olyan lesz, mint amilyennek elképzelte, és hogy a Brandt-ház szívfacsaró titkokat rejteget. Miközben kétségbeesetten igyekszik eligazodni a bonyolult viszonyok között, felbukkan egy titokzatos személy, egy miniatűrkészítő, aki rejtélyes küldeményeivel mintha csak az ő sorsát igyekezne egyengetni.

Jessie Burton a női sors és a szabadságvágy örök témáit járja körül, miközben regényének lapjain megelevenednek a tizenhetedik század végi Amszterdam hétköznapjai.

A babaház úrnője tipikusan az a könyv, aminek a borítója az első percekben elvarázsolt, majd a fülszöveg is magával ragadott. Az első oldalak elolvasása során pedig azonnal nyilvánvalóvá vált, hogy tökéletes választásnak bizonyult, ugyanis egy már-már hihetetlenül hangulatos és olvasmányos könyvről van szó.

A történet az elején azonnal magába szippantott és nem eresztett. Mindvégig olyan érzésem volt, mintha én is ott bukdácsolnék Nellával a férje titokzatos házában, miközben képtelen vagyok kiigazodni a lakókon. A folyamatosan fennálló rejtélyek adták a könyv egyik varázsát és ezek a titkok voltak azok, amik engem sem eresztettek.

Lassacskán persze fény derült mindenre, én pedig csak ámultam-bámultam. Miután  az egyetlen hihetetlen elem az volt számomra, hogy Nella elképesztő mértékű jellemváltozáson esett át röpke négy hónap alatt. Talán ez a változás jobban vette volna ki magát, ha hosszabb időt ölelt volna fel a történet. A szereplőkről általánosságban elmondható, hogy hihetetlenül emberközeliek, akinek fájdalmas és tragikus sorsuk van, ami felé elkerülhetetlenül sodródik a történet. 

Petronella Oortman babaháza

Miután minden titok napvilágra került, a szereplők jelleme is átláthatóbbá vált. Ezen a ponton le kell szögeznem azt is, hogy az írónő a jellemrajzoknak egyenesen a mestere. A regény tele van árnyalt karakterekkel, miközben a tetteik és a motivációik is ki vannak bontva, nem csak a levegőben lógnak.

Összességében egy varázslatos, de mindvégig keserédes könyvről van szó, egy ponton pedig kifejezetten fájdalmassá válik. Minél több titokra derült fény, olvasás közben annál inkább hatalmába kerített az érzés, hogy száguldunk a tragikus végkifejlet felé, amitől csak egy csoda tudná megmenteni a szereplőket. Az utolsó oldalakon már vérzett a szívem értük és őszintén reménykedtem abban, hogy valószínűtlen módon mégis eljön az a csoda. 

Legegyszerűbben úgy tudnám jellemezni A babaház úrnőjét, hogy egy csipet mágiából, rejtélyből és tragikumból áll össze, amik egy varázslatos elegyet és egy letehetetlen könyvet képeznek.