Fülszöveg: Én nem kértem ezt.
Nem akartam hős lenni.
De amikor az egész életedet – veled együtt – elsöpri egy tornádó, nincs más választásod, mint menni, amerre visz, nem igaz?
Persze hogy olvastam a könyveket. Láttam a filmeket. Ismerem a dalt a szivárványról és a boldogság kék kismadarairól. De azt sosem hittem volna, hogy Ózfölde ilyen. Az a hely, ahol a jó boszorkányban nem lehet megbízni, a gonosz boszorkányokról kiderülhet, hogy ők a jók és a szárnyas majmokat kivégezhetik lázadásért. A sárga téglás út még megvan – de már az sem a régi. Mi történt itt? Dorothy történt. Azt mondják, sikerült visszatérnie Ózföldére. Magához ragadta a hatalmat és a hatalom a fejébe szállt. És már senki nincs biztonságban.
Amy Gumm vagyok – egy másik lány Kansasből. Beléptem a Gonoszok Forradalmi Rendjébe. Kiképeztek a harcra. És küldetésem van: eltávolítani a Bádog Favágó
szívét. Ellopni a Madárijesztő agyát. Elvenni az Oroszlán bátorságát.
Dorothynak pedig meg kell halnia.
Már jóval a magyar megjelenés előtt felfigyeltem erre a könyvre, aminek két oka is volt. Az egyik az, hogy újramesélt történetről van szó, amit minden formában kedvelek, a másik pedig a meglehetősen érdekes alapkoncepció, miszerint a jó és a rossz szereplők teljesen felcserélődnek. Valójában már terveztem elolvasni angolul, de amikor láttam, hogy a Gabo kiadja magyarul, a Könyvfesztiválon azonnal lecsaptam rá.
A könyv maximálisan kielégítette az elvárásaimat. A történet elején valójában nem történet semmi érdekes, az előre elvárt mederben csordogált a történet, majd amikor Amy Ózföldére került, az események is fordulatot vettek. Az írónő lassan, Amy szemszögén keresztül mutatta be az új, Dorothy által irányított világot, amely meglehetősen kegyetlen és brutális képet tár az olvasó elé. Danielle Paige valójában nem finomkodott írás közben, válogatott és véres halálnemekkel intézi el sorra a szereplőit, miközben az olvasó fejében csak az a gondolat motoszkál, hogy te szent ég, meddig fog ez még fajulni. Az írónő csodálatosan teremtett új világot az L. Frank Baum által megálmodott Ózföldéből, amihez nem mellesleg fantasztikus szereplőgárdát álmodott meg.
Amy tökéletes főhős volt, annak ellenére, hogy sokat megőrzött a YA-könyvek tipikus hősnőinek tulajdonságaiból. Néhol hosszadalmas és felesleges önelemzésbe bonyolódott és persze a szerelmi vívódás sem maradhatott el, de ennek ellenére egy jól megalkotott szereplővel van dolgunk. A többi könyvalakot is szépen formálta meg a szerző, bár nekem a személyes kedvencem Dorothy és az elmaradhatatlan kompániája volt: a Madárijesztő, a Bádog Favágó és az Oroszlán. A történet erőssége ugyanis abban rejlett igazán, hogy az eredeti műből ismert, szeretett, kedves alakokat képes volt gátlástalan szörnyetegekké változtatni, akiknek a felbukkanásakor már-már görcsbe rándul az olvasó gyomra, hiszen csakis kegyetlenkedést és pusztulást hoznak.
Összességében nekem tetszett ez a könyv. A Dorothynak meg kell halnia egy igazán különleges meseátirat, ami elképesztő módon bújtatja új köntösbe az eredeti művet. Az újramesélt történetek rajongóinak mindenképpen ajánlani tudom, nekem pedig csak egy kérdésem maradt a könyv kapcsán. Vajon mikor jön a folytatás?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése