2015. október 5., hétfő

Udvarlás Könyveknek Tag

Zsófitól és Beától kaptam a meghívást erre a tagre, amit ezúton is köszönök nekik :)

 
Első fázis - Kezdeti vonzalom: Egy könyv, amit a borítója miatt vettél meg
Elég gyakran előfordul, hogy nem tudok ellenállni egy szépséges borítónak, de amit legutóbb képtelen voltam otthagyni, az Jessie Burton A babaház úrnője című könyve volt.

Második fázis - Első benyomás: Egy könyv, amit a fülszövege miatt vettél meg
Emma Donoghue könyve, a Hétpecsétes titok ilyen volt. Megláttam az Alexandra nyári akciójában, elolvastam a fülszövegét, utána pedig azonnal megvettem.

Harmadik fázis - Flört: Egy könyv, ami jól van megírva
Jodi Picoult általam eddig olvasott könyvei ilyenek, legutóbb a Tizenkilenc percet olvastam tőle, amit az olvasás befejezése után több nappal sem bírtam keverni a fejemből

Negyedik fázis - Első randi: Egy könyv, ami sorozat része, és annyira tetszett, hogy azonnal akartad a folytatásokat
Marie Lu Legendája volt legutóbb az, amit képtelen voltam letenni, és amint befejeztem, azonnal belekezdtem a Született tehetségbe.

Ötödik fázis - Késő esti telefonbeszélgetések: Egy könyv, ami miatt egész éjjel fennmaradtál
Nem szoktam éjszaka olvasni, mert másnapra egész biztos elfelejtem, hogy mi volt a könyvben, de Suzanne  Collins A kiválasztott című könyvével kivételt tettem (másnap pedig újra el kellett olvasnom, ugyanis nem emlékeztem semmire).

Hatodik fázis - Mindig te jársz a fejemben: Egy könyv, amire sokat gondolsz/gondoltál
Tudom, hogy már egy korábbi kérdésre is ezzel válaszoltam, de Jodi Picoulttól a Tizenkilenc perc tökéletesen fedi ezt a kategóriát. Másfél hete fejeztem be, de képtelen vagyok kiverni a fejemből.

Hetedik fázis - Testi kontaktus: Egy könyv, ami olyan érzéseket kelt benned, amik tetszenek
Ezt majdnem minden könyvvel kapcsolatban el tudom mondani, de Laurel Crona A négy évszak könyve pont ilyen. Jó érzés már ránézni is, kézbe venni, hiszen egy kívül-belül gyönyörű könyvről van szó.

Nyolcadik fázis - Találkozás a szülőkkel: Egy könyv, amit ajánlanál a barátaidnak és a családodnak
Olyan könyv, ami mindenkinek tetszene, sajnos nem jut eszembe, de legutóbb Sarah Addison Allen könyveit ajánlgattam a húgomnak, aki azóta rajongója lett az írónőnek.

Kilencedik fázis - Gondolkodás a jövőn: Egy könyv, vagy könyvsorozat, amit a jövőben újra el szeretnél olvasni legalább egyszer
Philippa Gregory könyveit imádom, a legtöbb regényét szívesen újraolvasnám, de ha az eredeti Pán Péter megjelenne magyarul, abba is belevágnék, illetve tegnap rám tört az ellenállhatatlan vágy, hogy Anita Amirrezvanitól újraolvassam A virágok vérét. Lehet, hogy hamarosan el is fogom kezdeni...

Tizedik fázis - Oszd meg a szeretetet: Kinek küldöd tovább a taget?
Évinek és Petusnak
szeretném továbbküldeni, ők azok, akiknél még nem láttam ezt a taget :)

2 megjegyzés:

  1. Egyre jobban úgy érzem, hogy most már nekem is el kell olvasnom valami Jodi Picoultól, vagyis hát az az igazság, hogy egy könyvét, a Sorsfordítókat már olvastam, de egyáltalán nem tetszett.... jó, jó igazából nem is az írassal volt bajom, csak a történettel... Anyának egyébként tetszett ez is, hangos szóváltásba is keveredtünk miatta. :) De már egy csomó más Picoultnak annyira megtetszett a fülszövege, hogy mindenképpen meg fogok próbálkozni velük. :)
    zsófi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A Sorsfordítókat még nem olvastam, így nem tudom, hogy mennyire hasonlít a többi könyvére Picoultnak. Szerintem megéri adni neki még egy esélyt, hátha a következő könyv jobban fog tetszeni :)

      Törlés