Stephanie Perkins: Lola és a szomszéd srác

Fülszöveg: Lola Nolan, a szárnypróbálgató divattervező nem híve a divatkövetésnek. Ő jelmezeket alkot. Minél ütősebb a szerelése – minél sziporkázóbb, furább és vadabb –, annál jobb. De bármennyire hajmeresztő is a stílusa, Lola imádja a szüleit, tűzbe menne a barátnőjéért, és merész terveket szövöget a jövőről. Szóval minden tök tuti (a dögös rocker fiúját is beleértve), amíg vissza nem költöznek a környékre a rémes/utálatos Bell ikrek: Calliope és Cricket. Miután Cricket – a tehetséges feltaláló -,ikernővére árnyékából kilépve, ismét része lesz Lola életének, a lány rákényszerül, hogy végre tudomásul vegye az érzéseket, amiket időtlen idők óta táplál a szomszéd srác iránt.

Néhány éve olvastam a sorozat előző részét, az Anna és a francia csókot, amiről sajnos nincsenek túlságosan élénk emlékeim. Arra emlékszem, hogy egy hihetetlenül aranyos, bájos történet volt, az a fajta, amelyik simogatja az ember lelkét és bár a szórakozáson kívül mást nem várhatunk tőle, célját mesterien eléri. Hiszen Stephanie Perkins érti a dolgát és tud olyan történetet írni, ami kiragad a hétköznapokból, így amikor egy könnyed kis limonádéra vágytam, a Lola és a szomszéd srácra esett a választásom, azt remélve, hogy ismét egy hasonló stílusú könyvet olvashatok.

A mű többé-kevésbé eleget is tett az elvárásaimnak. Eleinte úgy éreztem, hogy lassan indul be a történet, bár ebben valószínűleg az is szerepet játszott, hogy egyre ritkábban olvasok YA-regényeket, azonban ahogy haladtam a könyvvel, úgy sikerült egyre inkább belerázódnom a történetbe, attól kezdve pedig nem volt megállás, faltam a sorokat és egyre mélyebbre ástam magam Lola kissé őrült világában.

A regény egy aranyos kis tinirománc, megspékelve néhány olyan konfliktussal, ami megszokott az ehhez hasonló könyvek világában és néhány olyannal, amely már kevésbé szokványos, de érdekesebbé teszi a történetet. Nekem leginkább azok az elemek tetszettek, amik egyedivé teszik a könyvet, például Lola öltözködési stílusa, ruhatervezői ambíciói és persze az apukái. Ugyanis az írónő bátran mert olyan témához is nyúlni, mint egy meleg szülőpáros, ráadásul nagyon jól megírta ezt a szálat. Lola szülei mindketten olyan szereplők voltak, akik gondoskodtak arról, hogy a történet ne laposodjon el, megfelelő mennyiségű vicces jelenetet biztosítottak a könyv számára, én pedig mindig örömmel fogadtam a felbukkanásomat.

 

Azonban a szereplőkkel kapcsolatban azt meg kell jegyeznem, ha az igencsak halvány emlékeim nem csalnak, akkor az Anna és a francia csók szereplői jobban ki voltak dolgozva, mint ennek a regénynek az alakjai. A főszereplő páros jellemével kapcsolatban sem éreztem, hogy olyan aprólékosan meg lenne formálva, mint az előző részben volt. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem kedveltem meg őket, csupán arról van szó, hogy hiányzott az a varázs, ami Anna és Étienne történetét áthatotta.

Összességében nem volt rossz könyv, csak kevesebbet nyújtott az előző résznél. Ennek ellenére örülök, hogy elolvastam, hiszen az apróbb hibái ellenére egy végtelenül bűbájos történetről van szó. Ha néhány évvel ezelőtt olvastam volna, valószínűleg teljes mértékben levett volna a lábamról. Azoknak pedig melegen ajánlom, akik szeretik a hasonló történeteket és egy kis könnyű szórakozásra vágynak. Az előző rész rajongóinak pedig egyenesen kötelező!