2015. április 8., szerda

Jennifer McVeigh: Afrikai akác



Fülszöveg: Frances Irvine, a középosztálybeli angol úrilány egyetlen fillér nélkül marad apja hirtelen halála után, és kénytelen választani: vagy rosszindulatú nagynénje házába költözik dadának, vagy elfogadja az ellenszenves fiatal orvos, a Fokföldön dolgozó Edwin Matthews házassági ajánlatát. A kétségbeesett lány végül úgy dönt, férjhez megy, s követi a férfit Dél-Afrikába. A hajóúton azonban megismerkedik a rendkívül vonzó, ambiciózus William Westbrookkal, s szenvedélyes viszonyba bonyolódik vele.
Frances a két egymástól nagyon különböző férfi közt őrlődik; míg Williamet a becsvágy és a pénz utáni vágy hajtja, addig Edwin az eszményeit akarja megvalósítani, s méltóbb körülményeket szeretne kiharcolni a dél-afrikai gyémántbányákban agyongyötört őslakosoknak.
Francesnek döntenie kell. Vajon képes lesz-e a sok hányattatás után meghozni a megfelelő döntést és meglelni a boldogsághoz vezető utat?


Már a megjelenés időpontjában felfigyeltem a könyvre, és tudtam, hogy ezt a regényt nekem muszáj lesz elolvasnom. Nagyon érdekesnek találtam az alaptörténetet, ezen felül pedig a helyszínt is. Vonzott Dél-Afrika világa, ráadásul még sosem olvastam olyan regényt, amely ott játszódott volna. Az, hogy az írónő történelmi köntösbe ágyazta a történetet, szintén hatalmas pozitívumot jelentett, így amint lehetőségem nyílt rá, belevágtam a könyv elolvasásába.

Olvasás közben azonban mást kaptam, mint amit vártam. Több korrajzra számítottam, azt hittem, hogy többet olvashatok a korabeli Angliáról, a gyarmatokról és a gyémántbányászatról. Ezekről meglehetősen kevés információval szolgált a könyv, de volt valami, amit nem vártam, pedig csodálatos volt. Az afrikai élővilág leírása. A szerző erről gyönyörűen írt, és olvasás közben sokszor úgy éreztem, mintha én is Dél-Afrikában lennék, és Frances társaságában járnám be a tájat.

Az írónő másik érdeme, hogy Frances karakterét sikerült úgy megalkotnia, hogy sosem éreztem idegesítőnek, annak ellenére, hogy mindvégig rettenetesnek találtam. Meglehetősen naiv, önző, elkényeztetett lányként láthattuk a regény elején, aki a környezete minden cselekedetét önnön fontosságával magyarázta. A mű végére azonban (meglehetősen gyorsan) megváltozik. Ez a fordulat eléggé hirtelen jött, de a karakternek mindenképpen jót tett. Hozzá hasonló szereplő William, akit én mindvégig haszonlesőnek és kétszínűnek tartottam, és nagyon zavart, hogy Frances ezt nem látta. Nála sokkal szimpatikusabb volt Edwin, Frances férje. Tetszett, ahogy kiállt az elveiért, mások jogaiért, és sosem hagyta magát megfélemlíteni, azt pedig nagyon sajnáltam, hogy Frances ezeket a tulajdonságait sokáig észre sem vette. Edwin szerintem a könyv egyik legjobb karaktere lett, a szereplők közül is csak őt sikerült igazán megkedvelnem.


A könyvről összességében annyit tudok mondani, hogy mindenképp megéri elolvasni. Eleinte én meglehetősen unalmasnak találtam, sok volt a romantika, de annyira érdekelt a történet, hogy sajnáltam volna abbahagyni. És nagyon jól tettem, hogy folytattam, mert számomra Frances házassága után vált igazán érdekessé és izgalmassá a történet. Az Afrikában játszódó részek tették óriási élménnyé a könyv elolvasását, és ezek után biztosan fogok még olyan könyveket olvasni, amelyek ott játszódnak.

 Eredeti cím: The Fever Tree
 Kiadó: Alexandra
 Kiadás éve: 2014

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése