Marina Fiorato: A Botticelli-titok

Fülszöveg: A gyönyörű, ámde mocskos szájú firenzei prostituált, Luciana Vetra odaadóan űzi mesterségét a Ponte Vecchio hídján. Szépsége jómódú ügyfeleket vonz, akik közül az egyik legelőkelőbb megkéri, hogy álljon modellt egy festő barátjának. Így Luciana, hamarosan Flóra szerepében találja magát, és Sandro Botticelli híres festményének, a Primaverának egyik központi alakja lesz. Mivel fizetséget nem kapott, Luciana ellopja a cartonét, a hatalmas festmény előzetes vázlatát. A lány azonban emiatt – a tudta nélkül – halálos titokra bukkant, s az élete veszélybe kerül. Üldözői nem kímélnek senkit sem körülötte, mivel úgy gondolják – a festőnél elejtett néhány megjegyzése alapján –, valahogyan fényt derített az oly gondosan eltitkolt szövetkezésükre.
Menekülés közben segítségért az egyetlen férfihoz fordul, akiben úgy érzi, megbízhat: a jóképű fiatal, ámde bosszantóan művelt Guido Della Torre baráthoz
.
A szerzetes és a kurtizán furcsa, romantikus párosa halálos veszedelembe kerül, mikor a reneszánsz kori Itália kilenc városát felölelő hajsza közben igyekeznek megfejteni a festmény titkát. Abban hisznek, hogyha kiderítik, mit rejt a mű, akkor az életüket is megmenthetik.

Miközben fény derül számos titokra, Luciana érzékletes és szabad szájú beszámolói révén megelevenednek előttünk a különböző városok, hagyományok és történelmi személyiségek, mintha magunk is velük együtt rónánk Itália útjait.

Már régen felfigyeltem Marina Fiorato könyveire, ennek ellenére féltem belevágni az olvasásba. Egy festménybe rejtett titok a reneszánsz Itáliában? Nem tudtam, hogy mégis milyen történetet kerekít ki az írónő ebből a témából, de miután elkezdtem olvasni, hamar rájöttem, hogy feleslegesen ijedtem meg a témaválasztástól. (Az utószóból pedig az is kiderül, hogy a regény alapját képező elmélet pedig nem a szerző képzeletének vad szüleménye, hanem Enrico Guidani tanulmánya adta az alapötletet.)

Alig kezdtem bele a könyvbe, máris láttam, hogy egy fordulatos, lendületes olvasmányt tartok a kezemben. A későbbiekben nem győztem kapkodni a fejemet, ahogy a főszereplők bejárták a különböző itáliai városokat: Firenzét, Pisát, Nápolyt, Rómát, Velencét, Bolzanót és Milánót. Az írónő emellett érdekesen írt a reneszánsz időkről is, és nagyon tetszett az is, hogy a könyv néhány karaktere valós történelmi alakok közül került ki. A könyvnek valójában egyetlen hibája volt, mégpedig a kiszámíthatósága. A nyomozást leszámítva az események alakulása nem okozott nagy meglepetést, ahogyan a végkifejlet sem. Valójában a romantikus regényekre jellemző összes klisével találkozhatunk a könyv olvasása közben, de ezek szerencsére sosem voltak igazán zavaróak.

Nagyon megkedveltem a két főszereplőt, Lucianát és Guidót is. A szabad szájú utcalány meséli el a történetet, az ő szemén keresztül láthatjuk a művelt, fiatal, jóképű szerzetest, akivel nagyon szórakoztató párost alkotnak. A párbeszédeket pedig Luciana kommentárjai is nagyon élvezetessé teszik és rengeteg vidám és megmosolyogtató momentummal szolgálnak. A szóváltásaik és Guido barát szüntelen „okoskodása” nagyon élvezetessé tették a regényt és hiába volt borítékolható a végkifejlet, mindvégig szurkoltam a párosnak

 A könyv elolvasását nem bántam meg, hiszen mindent összevetve egy szórakoztató regényt kaptam, ami ideális kikapcsolódást nyújtott a kötelezők között. A mű minden benne található klisével együtt megállta a helyét, ráadásul Marina Fiorato tud írni és gyönyörűen bánik a szavakkal. Más könyvet még nem olvastam az írónőtől, de ezek után a lehető leghamarabb fogom beszerezni és elolvasni a többi regényét is.

.