2016. december 31., szombat

Év végi zárás


Nos, azzal, hogy eltelt ez az év, azt könnyen megállapíthatom, hogy 2016 jelentős változásokat hozott a blog életébe. Az év elején, illetve nyáron egy picit leülepedett a blog élete, ennek leginkább az egyetem volt az oka, de azóta megfogadtam, hogy megpróbálok a szabadidőmben elkészíteni annyi bejegyzést előre, hogy ez többet ne fordulhasson elő. Új feliratkozókat és rengeteg oldalmegjelenítést is szép számmal hozott 2016. Ezt a változást az Adventi nyereményjátéknak, illetve a rendszeresített bejegyzéseknek tudom be.

Ez a zárás az idei év utolsó bejegyzése, szám szerint az ötvenkettedik. Március óta olvashatjátok a havi összefoglalókat, a bejegyzések között pedig megtalálható 31 értékelés könyvekről, 5 book tag, 3 kritika filmekről és sorozatokról, illetve 2 díj. Természetesen nem írtam minden elolvasott könyvről értékelést. Volt, hogy nem tudtam az adott könyvről értelmes gondolatot összehozni és volt, hogy az időhiány akadályozott meg az írásban.

Idén 52 könyvbe kezdtem bele. Ebből egyet hagytam félbe, az orosz nyelvű Harry Potter és a bölcsek kövét, illetve jelenlegi olvasmányomat, a Harry Potter és a Tűz Serlegét már 2017-ben fogom befejezni. Márciusban és júniusban is elolvastam Dosztojevszkijtől a Feljegyzések a holtak házábólt, no nem azért, mert annyira tetszett, hanem mert beadandót kellett írnom róla. Három könyvet olvastam angol nyelven, illetve az idegennyelvű olvasmányaim közé számíthatjuk a kalandomat az orosz Harry Potterel, amikor hősiesen átverekedtem magam az első 50 oldalon. Az olvasmánylistám meglehetősen vegyes volt. Néhány könyv nagyon tetszett, néhánynak pedig kínszenvedés volt az olvasása. 

A 2016-os kedvenceim a következők voltak:
Böszörményi Gyula: Leányrablás Budapesten
A szerzőre és a címre kattintva elolvashatjátok a bejegyzésemet is az adott könyvről :)  

Ezen felül sajnos akadt dolgom olyan művekkel is, aminek az elolvasását senkinek sem ajánlom, inkább kerüljétek messziről az adott könyveket. Ezek az alábbiak voltak:
Colin Falconer: Anasztázia
Ismételten egy kattintással érhető el a véleményem:)

Leginkább a fenti szavakkal tudnám jellemezni 2016-ot. Annak ellenére, hogy kevesebbet olvastam, mint szerettem volna, jó évet tudhatok magam mögött, elégedett vagyok azzal is, ahogy a blog sorsa alakult. Boldog új évet kívánok minden olvasómnak!

2 megjegyzés: