2016. március 20., vasárnap

And Then There Were None- minisorozat

Nos, gondolom Agatha Christie Tíz kicsi néger című könyvét nem igazán kell bemutatni, de ha valaki mégsem ismeri, annak a történetről dióhéjban annyit mondanék, hogy adva van tíz, egymásnak teljesen idegen ember, akit egy titokzatos vendéglátó meghív egy világtól elzárt szigetre, ahol a vendégeket sorra gyilkolják meg.

Mielőtt elkezdenék a sorozatról írni, le kell szögeznem egy tényt. Azon kevés emberek közé tartozom, akik nem voltak elragadtatva a könyvváltozattól. Valószínűleg ebben szerepet játszott az is, hogy egy iskolai versenyre olvastam, amire nem is akartam benevezni és csak minél előbb túl akartam esni az egészen. Emellett azt is be kell vallanom, hogy tizenkét évesen én meg is ijedtem ettől a könyvtől és ez lehet az egyik oka annak, hogy nagyon ritkán olvasok krimiket. Ezek után gondolom senkinek sem okozok meglepetést azzal, hogy nem is állt szándékomban megnézni a sorozatot. Azt már meg sem tudom mondani, mi vitt rá arra, hogy mégis belekezdjek, de egyik este mégis megtettem, másnap délelőtt pedig be is fejeztem.

A sorozat összességében nagyon tetszett. A kivitelezés csodálatos volt, minden a helyén volt. Kellőképpen hátborzongatóra sikeredett az összes rész, és hiába emlékeztem a gyilkos személyére, végigizgultam a történetet. Vera visszaemlékezéseit is nagyon jól oldották meg a készítők és örültem annak a megoldásnak, hogy mindig csak kisebb részleteket láthattunk. Mindemellett le kell szögeznem, hogy egy igazán könyvhű adaptációról van szó, ami változtatásokat pedig mégis végrehajtottak, azok nem mentek a történet rovására. A pluszba beleírt románc tetszett, örültem neki, és bevallom, naivan elkezdtem reménykedni egy másfajta befejezésben, különösen úgy, hogy könyvadaptáció esetén mint tudjuk, bármikor előfordulhat, hogy megváltoztatják a végkifejletet. Nos, egy kis változtatást valóban végrehajtottak, de nem igazán módosított az eseményeken, a cselekmény olyan mederben haladt tovább, ahogy a könyvben is.

Ezek azok a bizonyos figurák a sorozatból.
Hát, mit ne mondjak, véleményem
szerint egy kissé furcsára sikeredtek.
A szereplőgárdával is teljes mértékben elégedett voltam, mindenki nagyon jól hozta az adott karaktert. Negatívumként talán annyit tudnék megemlíteni, hogy az elején hirtelen bukkant fel tíz szereplő, akiket sokszor nem tudtam egymástól megkülönböztetni, bár ez nem feltétlenül a filmkészítők hibája, hiszen az eredeti történetben is hasonló módon, gyorsan ismerjük meg a szereplőket.  Azt még mindenképpen meg kell említenem, hogy Aiden Turner tökéletes volt Philip Lombardként, bár azt még mindig nem értem, korábban miért nem vettem észre, hogy milyen jóképű férfiról van szó.

Zárásképp nem is tudok mást mondani, mint hogy egy nagyon jó sorozatról van szó, mindenkinek csak ajánlom. Mióta befejeztem, a könyv újraolvasásához is kedvet kaptam, hátha most megváltozik róla a véleményem. Ki tudja, talán még az is előfordulhat, hogy szépen lassan elkezdek krimiket felvenni az olvasmánylistámba.

8 megjegyzés:

  1. A figurák tényleg furák...:) Aiden Turner...hát igen :)
    Az újraolvasát én is tervezem már egy ideje, mert már én is jó rég olvastam, nekem tetszett, bár nem ez a kedvenc AC könyvem.
    A blog új "ruhája" :) nagyon szép lett!
    Zsófi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem ez volt az első és egyetlen AC könyvem, de már odakészítettem a szobámba újraolvasásra :)
      Köszönöm, örülök, hogy tetszik :)

      Törlés
  2. Én nem is hallottam erről a sorozatról, pedig imádtam a könyvet! Most rohanok és gyorsan utána is nézek ;) Nagyon jól hangzik! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy én hívtam fel rá a figyelmed :) Tényleg nagyon jó volt, csak ajánlani tudom. Majd mesélj, hogy tetszett :D

      Törlés
  3. Örülök, hogy tetszett a sorozat (és Aidan Turner :D). :)) Szerintem a könyvet mégegyszer érdemes megpróbálni, én pontosan úgy jártam anno a Büszkeség és balítélettel, hogy először okés volt, de nem értettem a nagy rajongást, másodszorra kedvencet avattam. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mindenképp meg fogom próbálni újra a könyvet, és remélem, igazad lesz. Ki tudja, lehet, hogy a végén nagy Agatha Christie-rajongó leszek :D

      Törlés
  4. Pont most olvasom a Tíz kicsi négert, így nagyon jól jött a bejegyzésed! Nem is tudtam, hogy készítettek belőle sorozatot! ((:
    Ha kiolvastam a könyvet, mindenképp meg fogom nézni a filmet is.
    Nagyon jó lett a blog új kinézete, egyszerű, de mégis elegáns! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nézd meg mindenképpen, utána pedig mesélj, hogy tetszett! A könyvről és a filmről is :)
      Köszönöm, örülök, hogy neked is tetszik :))

      Törlés