Stephen Chbosky: Egy különc srác feljegyzései

Fülszöveg: Az „Egy különc srác feljegyzései” című könyv elbeszélője egy tizenöt éves középiskolás srác, Charlie. Furcsának és magányosnak érzi magát, mintha a pálya széléről, kívülállóként figyelné a körülötte zajló eseményeket. Egy nap elhatározza, hogy leveleket ír egy ismeretlennek, aki akár a barátja is lehetne. Ezekből a levelekből aztán szép lassan – olykor mulatságosan, olykor meghatóan – egy cseppet sem átlagos tinédzsert ismerhetünk meg. Charlie kétségbeesett erőfeszítéssel próbálja élni a saját életét, miközben menekül is előle, és ez a kettősség különleges, járatlan utak bejárására kényszeríti: családi drámák sora, új barátok, az első randevú, szexualitás, drogok… Chbosky regénye a lélek legmélyebb rezdüléseit tükrözi, miközben felidézi az olvasóban a felnőtté válás nehéz, semmi mással össze nem hasonlítható éveit.

A kötet megjelenése óta több mint 1 000 000 példányban kelt el és hatalmas vitákat gerjesztett, miközben a tinédzserek megkerülhetetlen kultuszregényévé vált világszerte. Ellentmondásos módon egyszerre tiltott könyv és kötelező olvasmány az amerikai középiskolákban. Ez a regény ugyanazt jelenti a 21. századi tinédzsereknek, mint amit a „Zabhegyező” jelentett a szüleik generációinak.


Rengeteget hallottam erről a könyvről és valójában az érdekelt leginkább, hogy mit szeretnek benne annyian, így nem volt kérdés, hogy egyszer sort kerítek az elolvasására. Amikor nekikezdtem, valami rövid olvasmányt kerestem, ezért esett rá a választásom.

Nem túl hosszú könyv a maga 240 oldalával, gyorsan lehet vele végezni, ráadásul olyan történetről van szó, aminek az olvasása közben nem lehet hosszú szüneteket tartani, mert egyre csak az piszkál, hogy ezek után mi fog Charlie-val történni. 

A regény valójában egy iskolai évet ölel fel. Charlie leveleiből ismerjük meg a középiskola első évének történéseit, azt, hogy az új barátaival milyen változásokon esik át és milyen tapasztalatokat szerez. Ez a két barát Patrick és Sam, akik bevezetik Charlie-t a tinédzserek mindennapi életébe. Bár volt, amit ezekkel a mindennapokkal kapcsolatban túlzásnak éreztem, de valójában az író minden olyan eseményt beleszőtt, ami a tizenévesekkel megtörténhetett a 90-es években. Néhány cselekményszálat emiatt néhol kidolgozatlannak éreztem, néhány történésről szerintem lehetett volna szó hosszabban is, de például amikor a könyv végén kiderült, hogy mi történt korábban Charlie-val, az olvasás befejeztével percekig csak meredtem a lapokra. 

Ekkor éreztem azt, hogy van némi hasonlóság Chbosky könyve és Laurie Halse Anderson Hadd mondjam el… című műve között. Melinda és Charlie életére ugyanúgy egy korábban átélt trauma nyomja rá a bélyegét. Persze abban a tekintetben, hogy miként élik meg a középiskolai évüket, már lényeges különbségek fedezhetők fel, hiszen Charlie története már több kemény témát is érint, többek között az abortusz, a homoszexualitás és a droghasználat is megjelenik a regény lapjain. Sokan a Zabhegyezőhöz hasonlítják a regényt, azonban én még nem olvastam a Zabhegyezőt, így ennek a kijelentésnek az igazságtartalmát sem tudom megítélni. 

Ami még nagyon tetszett a könyvben, hogy rengeteget olvashattunk Charlie családjáról. Eleinte nem értettem, hogy miért van szó ilyen hosszan arról, hogy az ünnepeket hol töltik, majd később rájöttem, hogy mivel ezek az események fontosak Charlie-nak, ezért kell ilyen hosszasan leírni őket a regényben.  És persze mindvégig jelen van Helen néni, az a családtag, aki az egyik legfontosabb szerepet tölti be a történetben, akit Charlie a legjobban szeretett, és akinek a szerepét csak az utolsó oldalakon látjuk tisztán. 

Mindenkinek csak ajánlani tudom a regényt. Érdekes volt ilyen szemszögből végigkövetni egy év történéseit, és nagyon jó volt, hogy az író beleszőtt több olyan témát is, amiről csak nagyon ritkán lehet hallani. Ezek után felmerülhet bárkiben a kérdés, hogy mennyire való ez a könyv tinédzsereknek, ellenben én bátran odaadnám nekik is a könyvet, hiszen a mai világban a könyvben leírt problémák bármelyikével kapcsolatba kerülhetnek.