2017. március 11., szombat

Harry Potter-kiegészítő kötetek

Tudor Hushpush: A kviddics évszázadai
Bár már számtalanszor olvastam végig a teljes Harry Potter sorozatot, a kiegészítő kötetek egészen eddig kimaradtak az életemből. Ez alkalommal feltett szándékom volt pótolni ezt a hiányosságot, így került a kezembe mind a három könyvecske.
Magam is meglepődtem azon, hogy mennyire élveztem A kviddics évszázadait. Bevallom őszintén, eleinte tartottam tőle, hiszen eddig sosem sikerült egy sportról szóló könyvön átverekednem magam, de esetünkben még élveztem is a kis kötetet. Az elején azonnal megmosolyogtatott Madam Cvikker figyelmeztetése és a varázsvilág hírességeinek ajánlója a könyvről (khmm..Lockhart). Leginkább azokat a részek tetszettek, ahol a szerző a kviddics kialakulásának a folyamatát és a játék fejlődését mutatta be, illetve ahol arról írt, hogy ehhez a játékhoz hogyan viszonyulnak a világ többi részén.
Összességében azt mondhatom, hogy remek kiegészítés a sorozathoz, egy kicsi pluszt is ad a varázsvilág érzéséhez, egyszer mindenképpen megéri elolvasni.
 
Göthe Salmander: Legendás állatok és megfigyelésük
A kviddics évszázadaival ellentétben sajnos ez a könyv csalódás volt. Meglehetősen szárazra és tankönyvízűre sikeredett. Nem volt benne más, csak a rengeteg leírás a különböző varázslényekről, amik nem voltak valami érdekesek. Esetleg azokat élveztem jobban, ahol a lény nevéhez hozzá tudtam kötni a kinézetét is, de sajnos erre csak az esetek nagyon kis hányadában került sor.
Igaz, Göthe életrajza láttán felcsillant a szemem, de ez is csak a könyvből készült filmnek tudható be. Valójában a kötet legnagyobb erősségét a belefirkálások jelentették. Az elején öröm volt olvasni azt a kis szócsatát, amit Ron és Hermione vívtak -Harry könyvében. Ron kommentárjai pedig mindvégig feldobták a kis könyvet, sőt, valójában őszintén sajnáltam, hogy nem írt bele ennél több alkalommal.


Bogar bárd meséi
Talán a három kötet közül ez érdekelt a leginkább. Alig vártam, hogy megismerjem a varázsvilág leghíresebb meséit, amik közül ötöt tartalmaz ez a kis könyv. Nekem mind az öt nagyon tetszett, mindnek megvolt a maga kedves tanulsága is. Dumbledore jegyzetei is remekül kiegészítették a meséket, jó volt a varázslószemszögből történő elemzésüket is elolvasni. Ezek is segítettek abban, hogy teljes mértékben beleilleszkedjenek a korábban megismert világba a történetek. A mesék közül nekem talán A mágus szőrös szíve tetszett a legjobban. Míg a többi történet kedves, aranyos gyerekmese volt, ez már keményebb alaphangot ütött meg. Összességében azt mondhatom, hogy nekem a három kiegészítő kötet közül nekem ez tetszett leginkább és bárkinek tudom ajánlani az elolvasását.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése