2016. október 1., szombat

Szeptemberi összefoglaló

Eltelt a szeptember is, ami számomra egyben a nyári szünet végét jelenti. Visszajöttem Bécsbe, nekikezdtem a tanulásnak, jövő héten lesznek az első óráim. Addig is nézzük, mi minden történt ebben a hónapban.


Az, hogy visszajöttem Bécsbe, magával vonzotta azt is, hogy ismét lehetséges a barátnőkkel való találkozás. Van, akivel ezt már sikerült megejteni, van, akivel csak később lesz esedékes, de így is nagyon örültem emiatt.

A héten elugrottam a Primarkba is, ahol vettem magamnak egy felsőt és természetesen az elmaradhatatlan Harry Potteres zoknikból is bevásároltam.
A Pottermore-ra végre megérkezett a patrónusteszt. Kétszer is regisztráltam, így a patrónustesztet is kétszer töltöttem ki. A Hollóhátas profilomon egy sast kaptam, a Mardekároson pedig egy kancát. Én személy szerint mindkettővel teljesen elégedett voltam. :)

Könyves fronton nem a legfényesebb hónapot tudhatom magam mögött. Összesen csak három könyvet sikerült végigolvasnom: Danielle Paige-től A Gonosz ébredését, Jessie Burtontől A babaház úrnőjét és Lewis Carolltól az Alice Csodaországbant. Beszerzések terén sem dúskáltam a jóban, szeptemberben mindössze egyetlen könyv került hozzám, mégpedig Alice Hoffman: Galambok őrizői című könyve. Ez meglehetősen vicces történet, ugyanis szegény Évi vette nekem teljesen véletlenül, miközben az antikvárium szerencsekerekét akarta kipróbálni. Régóta vacilláltam, hogy megrendeljem-e a könyvet, most legalább megoldódott a problémám. :) 

Azt hiszem, ennyi is lenne röviden a szeptember. Bízom benne, hogy az október eredményesebb lesz olvasások terén és persze bejegyzések terén is...sajnos jelenleg is el vagyok maradva két bejegyzéssel...

2 megjegyzés:

  1. Sziaa!
    Nemrég találtam rá a blogodra. Éppen könyves blogokat kerestem, és akkor meglattam hogy orosz szakos vagy.😱😍 Engem mondhatni ugy egy eve nagyon erdekel minden ami Oroszországgal kapcsolatos mióta olvastam par konyvet, ami bar nem orosz írótól származik, de Oroszország a helyszín es a szereplők is oroszok(tobbnyire).:) Hogyhogy orosz szakos lettél?
    Ja és en is Becsben lakok.😁 (Bar nem régóta)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Hát, ez az orosz igazából egy véletlen folyamán történt. Pszichológiára jelentkeztem először Bécsbe, de nem vettek fel, így helyette jött az orosz. Igazából azért ezt választottam, mert engem is nagyon érdekelt Oroszország és maga a nyelv :)
      Hogy tetszik Bécs? :)

      Törlés